Promóció
4 milliót kérnek ezért a makulátlan, KILENC kilométert futott Trabantért


Volt idő, amikor még ingyen, vagy annál olcsóbban is szabadultak volna gazdáik a Trabiktól, ma egy ennyire szépen megőrzött példány vagyonokat ér.
A Trabant 601 kétségkívül történelmi autótípus, több okból is. Hiszen az NDK-s mérnököknek lényegében a semmiből kellett valamit alkotniuk, ami sikerült is, olyannyira, hogy mára egyértelműen kultklasszikussá vált. A maga idejében tömegeknek jelentette a mobilitást, a szabadságot, ezért aztán sokan kellemes nosztalgiával gondolnak vissza rá, mások pedig határozottan kitartanak amellett, hogy már akkoriban is roppant elavult és puritán volt a nyugati autókhoz képest.
Volt időszak, amikor a korosodó Trabikat pár tízezer forintért árulták, sőt dokumentumfilmekben akár konténerbe dobott kocsik is felbukkantak. Mára ellenben keresett veteránként tekintenek a 601-esekre, működő és műszakis példányokat úgy 700-800 ezer forinttól, szép állapotúakat inkább millió fölött, OT-rendszámos darabokat inkább kétmillió forint táján kínálnak. És akkor ott van az a csoda, amit a németországi Hammban hirdetett meg az ATF-Tuning GmbH.
Ez egy gyártás végi, 1990-es 601 S de Luxe, égszínkék fényezéssel, barna belsővel – nagyjából makulátlan kívül-belül. Van első-hátsó ködlámpája, tolatólámpája, fűthető hátsó szélvédője, átfolyásmérője, vészvillogója, napi számlálós kilométerórája. De nem ez a leginkább vonzó és különleges benne, hanem az, hogy összesen 9, azaz KILENC kilométert futott. Háttérsztorija az Autoscout24-en található hirdetésből nem derül ki, de ebbe még a hazaút is csak akkor férhetett bele, ha nem túl messze volt a kereskedés.
A természetesen rozsdamentesnek mondott autón elég megnézni a kipufogót, a Pneumant diagonálokkal szerelt gyári lemezfelniket, a belső kárpitozást, hogy hajlamosak legyünk elhinni, valóban nem manipulálták a futásteljesítményét, hanem ez tényleg így maradt fenn az utókornak, ahogyan 35 évvel ezelőtt legyártották.
Az ár is ennek megfelelő: 10.450 euró, vagyis átszámolva bő négymillió forint. Hogy sok vagy sem, azt mindenki eldöntheti maga. Akit egyáltalán nem izgat a típus és a korszak, annak nyilván húsz fillért sem érne, aki viszont Trabi-szerelmes, az tudja, hogy egy fellelt állapotúra mennyi pénz el lehet locsolni, ha tényleg szépet és minőségit akar belőle faragni.
Nézd meg a 9 kilométert futott Trabi képeit a galériában!

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Baranya vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
"Ország gyöngye, aranya, legszebb megye Baranya"? Utánajárunk!
Mi sem illik jobban a Dakarhoz, mint ez az új G-Shock
A világ egyik legkeményebb terepversenye és a Toyota Land Cruiser inspirálta ezt a limitált Mudmastert.
8 árulkodó jel, hogy érzelmileg manipulálnak
Sokszor csak szomorúnak, összezavarodottnak érzed magad, de nem érted, mitől. Ez is állhat a háttérben.
Industria 2: így folytatódik a Kelet-Berlinben játszódó lövölde
A 2025 októberében bemutatott Steam-demó óta feltűnően nagy csend övezte az Industria 2-t. Most azonban ismét életjelet adott magáról a Kelet-Berlinben játszódó lövöldözős játék, ráadásul utalások is érkeztek egy közelgő megjelenésre.
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!







