Promóció
Limitált különlegességgel ünnepli a Giro d’Italiát a Tudor


Már elrajtolt a világ egyik legrangosabb kerékpárversenye, a Tudor pedig egy különleges Pelagos FXD Chronót mutatott.
1909-ben rendezte meg először a Giro d’Italiát a legnevesebb olasz sportlap, a La Gazzetta dello Sport, azóta pedig a világ egyik legrangosabb kerékpárversenyének számít, a Tour de France-szal és a Vuelta a Españával együtt adják ki a három nagy körversenyt. Idén az albániai Durrësből indultak, majd június elsején Rómában érnek célba. A megmérettetés tiszteletére a Tudor egy limitált szériás órakülönlegességet készített.
A Pelagos FXD Chrono Pink nevében a rózsaszínre való utalás egyáltalán nem véletlen: a viadal összetett éllovasa ugyanis egy ilyen színű trikót, a Maglia Rosát viseli. Ennek is megvan az oka, hiszen az említett sportújság, a La Gazzetta dello Sport lapjai is rózsaszínek.
Az újdonság egy 43 milliméteres, matt fekete szénszálas kompozit tokot kapott, a robusztusság növelésére és a súly csökkentésére pedig titánt is bevetettek. Ami a funkcionalitást illeti, a bringások igényeit is szem előtt tartották, a tachiméter skálát ugyanis kerékpárosokra igazították. Az FXD Chrono Pink belsejében az MT5813 Manufacture szerkezet dolgozik, 70 órás járástartalékkal.
A Tudor mindössze háromszáz ilyen órát készít, amelyek egyenként mintegy kétmillió forintnyi svájci frankért találnak majd gazdára.
Nézd meg a galériában!
Ha a bringasport érdekel, akkor a Tour de Hongrie-ról, ha pedig az órákra vagy kíváncsi, az extrém körülményekre tervezett darabokról is olvashatsz az InStyle Men tavaszi-nyári számában. Keresd az újságárusoknál.


Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Baranya vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
"Ország gyöngye, aranya, legszebb megye Baranya"? Utánajárunk!
Mi sem illik jobban a Dakarhoz, mint ez az új G-Shock
A világ egyik legkeményebb terepversenye és a Toyota Land Cruiser inspirálta ezt a limitált Mudmastert.
8 árulkodó jel, hogy érzelmileg manipulálnak
Sokszor csak szomorúnak, összezavarodottnak érzed magad, de nem érted, mitől. Ez is állhat a háttérben.
Industria 2: így folytatódik a Kelet-Berlinben játszódó lövölde
A 2025 októberében bemutatott Steam-demó óta feltűnően nagy csend övezte az Industria 2-t. Most azonban ismét életjelet adott magáról a Kelet-Berlinben játszódó lövöldözős játék, ráadásul utalások is érkeztek egy közelgő megjelenésre.
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!







