Szórakozás
Turisták haza! Ezért háborognak az európai slágercélpontok lakói


Az utóbbi hetekben számos kedvelt turistacélpont védelmében felszólaltak, egyre nagyobb probléma a turistadömping.
A turizmus jó esetben mindenki számára kedvező dolog, hiszen az utazó világot lát, feltöltődik, művelődik, megismer idegen kultúrákat, míg a fogadó ország vagy város gazdasága kap egy jó kis löketet. Csakhogy nagyjából a 2010-es évektől kezdve olyan mértékben növekedett az idegenforgalom, hogy az már egyre inkább nyűgöt jelent a legkedveltebb desztinációk állandó lakóinak. Noha a koronavírus-járvány idején értelemszerűen volt visszaesés, utána csakhamar újra berobbant a jelenség.
Emlékezhetünk, hogy például az ausztriai Hallstatt gyönyörű természeti környezete – részben a Jégvarázs című rajzfilm hatására – olyan szelfiző tömegeket vonzott, hogy az már szinte élhetetlenné tette a települést a helyiek számára. De például Velence vezetése is megfogalmazta, hogy belépődíjat szedne a turistáktól, a görögök történelmi kincseiknél vezettek be létszámkorlátozásokat. Legutóbb a párizsi Louvre dolgozói sztrájkoltak a kezelhetetlen vendégtömeg, egyúttal a mostoha körülmények miatt.
Közben pedig azt is láthatjuk, hogy Olaszország, Spanyolország, Portugália és számos más európai ország lakói konkrétan transzparensekkel tüntetnek a turisták ellen, tábláikon azt üzenve, inkább menjenek haza.
Ennek az oka természetesen nem más, mint maga a túlzott turizmus (overtourism), amitől rengetegen érzik úgy, már nem élhető a lakóhelyük. És ezt nem csupán a zsúfoltság miatt mondják. Ugyanis a hatalmas forgalom felnyomja az ingatlanárakat, elérhetetlenné teszi a lakhatást a helyiek számára. Az Airbnb és más hasonló, rövid távra szóló bérleti megoldások miatt egyre többen tapasztalják azt, hogy kiszorítják őket onnan, ahol felnőttek.
És bár – ahogy az a fentiekből kiderült – egyes helyeken már bevezettek a helyiek érdekeit szolgáló, valamint az épített és természeti értékeket védő intézkedéseket, a döntéshozók többnyire igen lassan követik le a folyamatokat, és persze a turizmusból származó bevételtől sem akarják teljesen elvágni magukat.
Megoldás lehetne a tudatosabb utazás is: nyilván a Colosseumra, az Eiffel-toronyra, a Parthenonra mindenki kíváncsi, de érdemes lehet olykor inkább a kevésbé központi desztinációkat választani. Például nagyszerűen megismerhetjük az olasz kultúrát és gasztronómiát egy-egy kisebb városban, sőt az adott ország esszenciáját sokszor kifejezetten vidéken kapjuk meg. Ráadásul a pihenésünk is zavartalanabb lesz, ha nem kell egymást taposni a többi sok ezer utazóval. Szakértők továbbá azt is javasolják, hogy rövid távú lakásbérlet helyett inkább a hoteleket, panziókat válasszuk.
Ha te is inkább kerülnéd a zsúfoltságot, íme, pár klassz úti cél:
Vagy Horvátország a szíved csücske? Ezeket nézd:

Szórakozás
Old Fashioned: ez a koktél a velünk élő történelem

Promóció
A Jawhara parfüm kollekció – Több, mint illat – Ne csak parfümöt viselj, aurát is!

Stílus
Nincs rossz lépés: a tökéletes ünnepi ajándékstratégia
Telitalálat ez a csodás Honda NSX restomod
A formát a Pininfarinánál alkották, a technikát a JAS Motorsport rakta mögé, sokak szerint simán veri a gyári második generációt.
Az év színe 2026-ban: a Cloud Dancer! De az mi?
A Pantone ismét kihirdette az év színét, a Mocha Mousse után egy egészen világos és lágy árnyalat győzött.
Ez a pezsgő Károly és Diana esküvőjéről maradt – megveheted
A Dom Pérignon amúgy sem az olcsóbb italok közé tartozik, ez a palack viszont egészen különleges.
5 pénztárcabarát trükk, amitől a nappali teljesen új arcot kap
A nappali az otthon szíve: itt zajlanak a családi beszélgetések, a pihenés, a vendégek fogadása. Éppen ezért nem meglepő, ha a felújítás vagy építkezés során ennek a térnek szeretnénk friss, stílusos megjelenést adni – lehetőleg úgy, hogy ne terhelje meg túlzottan a költségvetést.
Tényleg kibír 15 órát az új DualSense?
Jól hangzana: belső optimalizálásoknak köszönhetően állítólag egy új PS5 DualSense-verzió már 15 órát is kibír egyetlen töltéssel.
Mit jelent egy férfinak a büszkeség? – TRÚMEN S03 E05
Meg lehet határozni egyáltalán, mi az a büszkeség? Miben nyilvánul meg, és miért olyan fontos?







