Ez a Hummer Tupac Shakuré volt – most eladó

A néhai rapperhez kötődő ereklyék vagyonokat érnek, ezzel a Hummer H1-essel sem lesz ez másként.
Minden idők egyik legnagyobb hatású rappere volt Tupac Shakur, idén szeptemberben azonban már harminc éve lesz annak, hogy halálos lövéseket kapott. Emlékét azóta is ápolják, Oaklandben például utcát neveztek el róla, de időről időre felbukkannak árveréseken hozzá köthető tárgyak is, amelyek vagyonokért találnak új gazdára. Gyűrűjét a kanadai rapper, Drake vette meg egymillió dollárért, de ujjlenyomatáért is súlyos pénzeket kértek, nem is beszélve kiadatlan dalairól.
Most valami nagyobb kerül terítékre, egészen pontosan egy 1996-os Hummer H1-es terepjáró, ami egykor szintén Tupac tulajdona volt. Az autót ő maga vásárolta néhány hónappal halála előtt, vagyis túl sokáig sajnos nem élvezhette. Jelenleg is csupán bő 10 ezer mérföld van az órájában, azaz durván 16 ezer kilométer. Állapota közel teljesen eredeti, illetve megegyezik azzal, ahogyan a zenész használta. Van rajta elöl tekintélyes gallytörő rács, és jó pár kiegészítő fényszóróval is megszórták.
A beltér is igen szépen megőrzött, vajbőr kárpit és fabetétek fogadják az utasokat. Természetesen nem maradhatott ki belőle a légkondi. A Clarion fejegységhez 12 lemezes CD-váltó csatlakozik, de kazettát is lejátszik, meg persze FM/AM rádiót is lehet rajta hallgatni.
A Hummert a Bonhams január 23-i scottsdale-i aukcióján árverezik majd el, becsértékét egyelőre nem tették közzé.
Képeket viszont a galériánkban nézegethetsz róla:
A 2026-os év színe a Cloud Dancer! Íme, 10 darab, ami ennek az árnyalatnak a szellemében született
A Pantone 2026-os színválasztása sokakat meglepett!
10 ronda mozis bukás, amiért a színész vitte el a balhét
Ezernyi oka lehet annak, hogy egy film gyengén teljesít a mozipénztáraknál. Ezeknél a produkcióknál a sztárokból lett bűnbak.
Ha ezeket az apró változtatásokat kombinálod, meghosszabbíthatja az életed
Nem feltétlenül kell mindent drasztikusan átalakítani, ha egészségesebben akarunk élni.
Legendás focisták idézik fel a focivébé dicsőségét a Lego új szettjével
Roberto Carlos, Cafu, Iker Casillas, Sami Khedira és Marco Materazzi A FIFA labdarúgó-világbajnokság hivatalos trófeája készlettel elevenítették fel karrierjük egyik ünnepi pillanatát.
Lehúzhatja a rolót a OnePlus okostelefon-márka
Beszámolók szerint az okostelefon-gyártó OnePlus az összeomlás küszöbére került. A vállalat állítólag olyan nehéz helyzetben van, hogy anyacége, az Oppo várhatóan a márka megszüntetését tervezi.
Egy kis jövőszorongás: kell félni az AI-tól? – TRÚMEN S03E08
A mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a jelen. De vajon mikor és mire használjuk?





