Egy hardcore szimulátortól kaptam fontos leckét az életről

Öreg, lassú és lusta lettem. Ez azért szívás, mert a hardcore lövöldözős és szimulációs játékok mindig is a kedvenceim voltak. Ahelyett, hogy hetente egy új játékot tanulnék meg alaposan, inkább a jól ismert Hunt: Showdownban ragadok. Ezt már ismerem, nem fárasztó.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Féltem, hogy lecsörömpölök. Berozsdásodok, tíz év múlva már nem értem a világot, és a felhőket szidom. Aztán felbukkant egy új játék a Steamen: UBOAT. Hát, ez olyan, mint a Silent Hunter, amit szégyen, hogy soha nem játszottam. Őrülten részletes és bonyolult. A lustaságom tiltakozik, de legyen, megpróbálok még egyet. Közben pedig egy fontos életleckét tanulok meg.

Őrülten nehéz és bonyolult

Mindig is vonzónak találtam az ötletet: tengeralattjáró-parancsnokként szimulálni a víz alatti harc minden aspektusát, a legénységet ellátni, vadászból a vadászottá válni, százötven méter mélyen, vörös fénynél és recsegő külső burkolattal suttogni, és remélni, hogy a torpedók elkerülik a hajót.

forrás: PlayWay

Néhány YouTube-videó után megerősítést nyert, amitől féltem. Ha igazán bele akarok merülni a játékba – és egy hardcore szimulációnál bármi más értelmetlen lenne –, akkor órákig kell beleásnom magam, kutatnom, kudarcot vallanom és tanulnom.

Na, gyere már, te öreg tengerész! A sok lelkes vélemény alapján megéri a fáradságot. Az UBOAT a Steamen 82%-os értékelésen áll, ami egy korábbi early access játék esetében kifejezetten erős érték. A befejezetlen játékok ugyanis általában több negatív Steam-értékelést kapnak.

Egy barátom megerősítette, amitől féltem: a játék állítólag nagyon jó, sok túlélési elemet tartalmaz és némi hozzászokást igényel. Már megint rosszul vagyok. Mi történt velem? Régen pont ez a fajta kihívás volt az, amit mindig is kerestem.

forrás: PlayWay

Türelem, hol vagy?

Letöltöm az UBOAT-ot és megvágom az első merülésemet. Szerencsére a nehézségi szintet nagyon finoman beállíthatom. Szóval lassan kezdem, a szimulációs igényesség tekintetében egy középúton indulok el, és a legénységem nagy részét automatikus üzemmódra állítom.

A tutorial néhány oktatómisszión átvezet, hogy megértsem a játék alapmechanizmusait. Raktár, üzemanyag és torpedó feltöltése, a személyzet beosztása műszakokba, megfigyelőállások beszállása, és így tovább. Türelmetlen leszek, azonnal egy hadihajót akarok elsüllyeszteni, és nem azt akarom megérteni, hogy mi az a lencsezsúp és hogy miért mentheti meg a legénységem életét.

Eközben a telefonom felvillan, valamilyen app értesítése. Gyorsan kikapcsolom. Bár, megnézhetném, hogy van-e új érdeklődő az eBay-en a routeremre. Van is! Gyorsan válaszolok az illetőnek. Néhány perc múlva kilépek, és mára befejezem az UBOAT-ot. Másnap felismerésre jutok.

A multitasking kihívása

Másnap este remekül éreztem magam, éppen sétáltam, meditáltam, egy kicsit a macskámmal játszottam, és olvastam egy könyvet. Ekkor leesik a tantusz. Ma sok olyan dolgom volt, amihez nem kellett fejben állandóan átállnom.

A munkában ritkán dolgozom két óránál tovább egy feladaton, és közben csöng a telefon, a tények elrejtőznek a marketing szövegblablában, és a Teams chatben egy kolléganő arra kér, hogy ellenőrizzem a híreit.

A multitasking manapság sok szakmában alapértelmezett. Nem tudok több mint néhány percre koncentrálni egy dologra. Így nem alakul ki flow. A munkahelyen kívüli életben ugyanaz: YouTube rövidfilmek, TikTok görgetési őrület, Reddit doomscrolling.

Minden olyan apró adagokban van, hogy egyszerűen elfelejtem, hogyan kell néhány másodpercnél tovább fókuszálni. És nem csak én vagyok így, egy tanulmány például azt mutatja, hogy a fiatalok ma kevesebb könyvet olvasnak, mint korábban.

Szóval jó, mondom magamnak: ellenállok a figyelemelterelésnek, és egyszerűen játszom az UBOAT-ot.

forrás: PlayWay

Ezzel a hozzáállással indítom újra az UBOAT-ot, és láss csodát: egy kis nyugalommal és a némított telefonnal hirtelen rájövök, mennyire ügyesen kapcsolódnak össze a játék mechanizmusai. Megtanulom, hogyan adjak parancsokat a tisztjeimnek, hogyan állítsak be egy útvonalat a világtérképen, és közben hogyan tartsam a lehető legalacsonyabban a fogyasztást. Ez is egyfajta multitasking, de külső elterelések nélkül.

És élvezem! Eddig még egy ellenséges hajót sem láttam. És talán még fontosabb: ellazulok, bár a feladatok rám zúdulnak. Csak két óra múlva húz ki a transzból a korgó gyomrom. Ez is rendben van.

A végén a következő következtetésre jutok: a modern világban talán nem mindig fog sikerülni fókuszálni és kizárni a környezetet. De tudatosabban élhetek és kizárhatom az eltereléseket, ha túl sok minden történik egyszerre. Végül is kár lenne lemaradni olyan nagyszerű játékokról, mint az UBOAT. Akármilyen idős is leszek.

(A cikk eredetileg a német pcgames.de oldalon jelent meg.)