Szórakozás
Látványos és limitált: így búcsúztatja a 230-as szériát az Urwerk

A svájci manufaktúra amúgy is a formabontó, extravagáns óráiról ismert, az UR–230 Black Starnál sincs ez másként.
Stílusosan köszön el a 230-as kollekciótól a svájci Urwerk. A látványos karóráiról ismert svájci márka bemutatta ugyanis az UR–230 Black Start, amelynek domináns színe a kozmikus fekete – a gyártó úgy írja le az órát, mint egyfajta gravitációs mezőt, ahol a fény eltűnik, majd rövid felvillanásokban újra jelentkezik.

Természetesen tradicionális számlapot ezen az Urwerken is hiába keresnénk, számtárcsák segítségével lehet róla leolvasni az időt. A kerámia-kompozit tok belsejében az UR–7.30 szerkezet dolgozik, ami egy 50 köves werk 28.800-as óránkénti rezgésszámmal, 48 órás járástartalékkal. A titán hátlap fekete DLC-bevonatot kapott, a sárga szíj pedig gumiból készült.

Az UR–230 Black Starból mindössze 35 darabot készítenek, egy-egy példányért 150 ezer svájci frankot, átszámolva bő 60 millió forintot kérnek.
110 ezer pók él együtt a világ legnagyobb hálójában
Több mint 110 ezer pók él egy 106 négyzetméteres hálórendszerben egy balkáni barlangban. Ráadásul két alapvetően magányos faj költözött össze.
21 év után visszatér az Audi A2
Az eredeti Audi A2 előremutató, ugyanakkor megosztó kisautó volt, az utód egészen más erősségeket csillogtat meg.
Asszertivitás: a hatékony kommunikáció módszere
„A kommunikáció legnagyobb problémája az az illúzió, hogy létrejött” – vélekedett George Bernard Shaw.
Az Apple eddig nemet mondott, most megváltoztatja a MacBookot
A Neo, az Air és a Pro mellé érkezhet a MacBook Ultra, és olyat hozhat, amit még nem láttunk ezeknél a gépeknél.
Erre költötték milliós gázsijukat a Harry Potter sztárjai
Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson dollár-tízmilliókat keresett a Harry Potterrel. Meglepően különbözően bántak a vagyonukkal.
Európa szelektíven gyűjt. Akkor miért nem hasznosítunk újra többet?
Az EU-ban felhasznált anyagok mindössze 12,2 százaléka származik újrahasznosításból. A körforgásos gazdaságra való átállás még mindig lassú.






