Ezek a helyek Európa rejtett gyöngyszemei – magyar is van köztük

Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Egyre szebb az idő, sokan már nemcsak tervezgetik, hanem akár le is foglalták a nyaralásukat, sőt akadnak, akik a főszezont megelőzve inkább kicsivel korábban indulnak útnak. Természetesen mindig akadnak slágercélpontok, egyes tengerparti üdülőhelyeket vagy európai nagyvárosokat minden évben tömegek keresik fel. Érdemes lehet azonban néha kicsit jobban szétnézni a lehetőségek között, hiszen vannak olyan szintén festői szépségű tájak, ahol hasonlóan szuper élményekkel gazdagodhatunk, csak éppen zsúfoltság nélkül.
Itt is mutattunk már néhányat:
Most pedig a European Best Destinations gyűjtötte össze azokat az általuk csak rejtett gyöngyszemeknek nevezett helyeket, amelyeket az utazók nagy többsége talán nem is ismer, pedig mindenképpen megérnek egy látogatást, mert különlegesek, sajátos hangulatot árasztanak, és egészen mást kapunk tőlük, mint a köztudatban jobban jelenlévő célpontoktól. Ráadásul a listán nemcsak szomszédos országot, hanem magyar érdekességet is találunk!
Íme, 10 gyönyörű, ám kevésbé ismert úti cél:
Ha Európában utazgatnál, ezekre vess egy pillantást:
Hazai kirándulásokhoz is vannak tippjeink:
Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak
Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!
Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint
A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.
Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért
Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.
Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.
Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja
Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.
Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger
Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.