Promóció
Minden idők legkomplikáltabb karóráját készítette el a Vacheron

A Vacheron Constantin újdonsága, a Les Cabinotiers Solaria Ultra Grand Complication – La Premiére 41 komplikációt vonultat fel.
Kissé kifacsart hasonlattal élve azt mondhatnánk, hogy ami a nagy, neves autógyártók számára a nürburgringi körrekord, az luxusóramárkáknak a minél több komplikáció. Egyes mesterek ugyanis kimondottan arra gyúrnak rá, hogy egy-egy időmérőjüket minél több funkcióval lássák el, minél bonyolultabb, minél összetettebb terméket alkossanak. Komplikációnak mindazon funkciókat nevezzük az órák esetében, amelyek a pontos idő mérésén felül megjelennek, lehet szó tehát stopperről, split secondról, azaz részidőmérésről, dátumkijelzésről, de hogy izgalmasabbakat is említsünk, ide kívánkozik a holdfázis és a tourbillon.

Ha a rekordereket keressük, fontos megkülönböztetni a karórákat a zsebóráktól. Utóbbi téren például már eddig is a Vacheron Constantin vitte a prímet a Ref. 57260 modellel, amit 57 komplikációt sorakoztatott fel, míg a karórák közt a Franck Muller Aeternitas Mega 5 számított egész sokáig uralkodónak 36-tal. Most viszont a Vacheron Constantin ebben a mezőnyben is magához ragadta a rekordot, miután a genfi Watches and Wonders kiállításon bemutatta a Les Cabinotiers Solaria Ultra Grand Complication – La Premiére-t. Ebben már 41 különféle funkció kapott helyet.
Felsorolni elég hosszadalmas lenne, de hogy kiemeljünk néhányat ezek közül: Westminster-percismétlő, öröknaptár, részidőmérés, tourbillon és még számos egyéb komplikáció teszi különlegessé a Solariát. A hátlapon található égtérképpel akár követhetünk egyes égitesteket. Ráadásul az is említést érdemel, hogy a csupán 44 éves, azaz a szakmában igen fiatalnak számító Jean-Marie Bouquin egyedül alkotta meg mindezt, nyolc éven át dolgozott rajta, míg az 1521 apró alkatrész helyére került. A tok 45 milliméteres, vastagsága 14,99 milliméter, míg a szerkezet maga 36x10,95 mm-es. Tehát a sok-sok komplikáció felsorakoztatása mellett az is kulcskérdés volt, miképpen lehet ezeket helytakarékosan implementálni.

A La Premiére jelenleg csak egyedi darab, viszont technikai megoldásait más karórákhoz is felhasználja majd a későbbiekben a Vacheron Constantin. Ezzel együtt a konkrét példány mindig is egyedülálló marad majd, mégsem tartják meg saját múzeumuk számára. Egy szerencsés gyűjtő 8-10 millió dollár, azaz úgy 3,7 milliárd forint körüli összegért viheti majd haza.
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!
Gyűrű vagy óra? Az Adidas Digital Two Ring mindkettő egyszerre
Egy alighanem soha fel sem tett kérdésre ad választ a Digital Two Ring, bár nem az Adidas az első, aki ilyesmivel rukkol elő.
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.







