Magasabb a sztrók kockázata, ha elváltak a szüleink

Egy friss kutatás világított rá, hogy nemcsak mentális problémákat, hanem fizikai gondokat is okozhat a válás.
A válás általában nem szívmelengető dolog, sokszor sajnos még az amúgy kulturált emberekből is kihoz olyan viselkedést, ami korábban nem volt rájuk jellemző. Ritka az olyan eset, amikor a felek mindenről képesek higgadtan, békében megegyezni. Persze mondhatjuk, hogy általában nem azért fajul válásig egy házasság, mert mindig minden rendben volt azt megelőzően, így hát leggyakrabban a férj és a feleség, valamint a gyerekek is sérülnek valamilyen szinten. Korábban több kutatás is arra jutott, hogy elvált szülők gyermekeinél nagyobb eséllyel alakulhatnak ki mentális problémák, egy friss tanulmány azonban most ennél rosszabbat állít.
A Public Library of Science One folyóiratban megjelent értekezés szerint ugyanis azoknál az idősebb felnőtteknél, akiknek gyerekkorukban különváltak a szülei, magasabb a sztrók kialakulásának kockázata. A University of Toronto, a Tyndale University, valamint a University of Texas tudósai több mint 13 ezer olyan 65 év fölötti páciens adatait vizsgálták, akik átestek már a sztrókon. Arra jutottak, hogy 1,61-szeres a szorzó az akut agyi érkatasztrófa rizikóját illetően. Az elvált szülők gyermekeinél egy a kilenchez, míg a teljes családban felnövők között egy a tizenöthöz volt az előfordulás.
Mary Kate Schilke, a tanulmány vezető szerzője kifejtette, hogy még akkor is kimutatható volt a magasabb kitettség, ha számításba vettek egyéb, a sztrókkal gyakran összefüggésbe hozott tényezőket, mint a dohányzás, a fizikai inaktivitás, az alacsonyabb iskolázottság és jövedelem, a depresszió, a diabétesz és egyebek. Konkrét ok-okozati viszonyt persze jelenleg még nem lehet megállapítani, további vizsgálatokra van szükség. Mindenesetre igen érdekes, hogy egy ilyen gyerekkori esemény idős korban is komoly következményekkel járhat.
Mindazonáltal fontos arra is kitérni, hogy mivel válással általában a megromlott, a régi formájában fenntarthatatlan kapcsolatok végződnek, gyakran csak rontana a helyzeten, ha erőltetnék az együtt maradást a párok. Viszont azt is érdemes lenne vizsgálni, hogy a békés szétválás, a gyerekekkel folytatott építő jellegű kommunikáció és a későbbiekben is fennmaradó barátságos viszony mennyiben jelenthet különbséget akár a későbbi sztrók kockázata szempontjából.
Az osztatlan siker elmaradt! Timothée Chalamet cipőválasztásán kiakadtak a rajongók
Szerinted is túltolta kicsit a divatozást?
Autógyűjtők Szent Grálja ez a gyönyörű sárga Ruf CTR
Már maga a Ruf CTR is egészen ritka és különleges sportautó, ebben a színben viszont még kevesebb készült.
Belekortyolhat a sörbe a gyerek, vagy ettől lesz alkoholista?
Egy kicsi kortyocska teljesen ártatlannak tűnhet, mégis úgy fest, ez nyitja meg a kaput az alkoholproblémák előtt.
Ellopott Buddha-szobor kerülhet végre vissza Nepálba
A 12. századi alkotást 1997 óta láthatta a közönség egy chicagói múzeumban, de alapos kutatómunka bizonyította be, hogy valaha ellopták.
Folytatást kap Tim Burton Batman-története – egy csavarral
A zseniális rendező 1989-es produkciójával megreformálta a szuperhősfilmek műfaját, ez a stílus most nem a vásznon élhetne tovább.
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.