Villanyautókra vált a Vatikán

Ferenc pápa a Volkswagen Group Italia vezetőivel
Forrás: Volkswagen

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Csökkentenék szén-dioxid-kibocsátásukat, ennek érdekében átállnak elektromos autókra. A Volkswagen lesz a partnerük.

A maga 0,44 négyzetkilométeres területével a Vatikán a világ legkisebb független állama, egyben a katolikus egyház központja. De sem ez a tény, sem a pár százas lélekszáma nem jelenti azt, hogy az ottani károsanyag-kibocsátás ne számítana. Ennek jegyében az Apostoli Szentszék úgy döntött, elektromos autókra váltanak.

A Volkswagen-csoporttal kötöttek megállapodást, amelynek értelmében VW és Škoda villanyautókat kapnak, méghozzá hosszú távú kölcsönbe. Az első két jármű, két Volkswagen ID.3 már meg is érkezett, nem tudni, mennyi követi még ezeket, illetve hogy pontosan kik és mire használják majd a kocsikat. A tervek közt szerepel töltőhálózat kiépítése is, szem előtt tartva, hogy a villamos energia megújuló forrásokból érkezzen.

A Vatikán stratégiai partnereként hivatkozik az autógyártóra, amely segít nekik elérni a karbonsemlegességet. Arról nincs hír, hogy a következő pápamobilt is a VW készíti-e majd esetleg, mindenesetre e téren már megtörtént a zéró-emissziós átállás, Ferenc pápának 2021-ben a Fisker alakított át egy villanyhajtású Ocean SUV-t.

(Borítókép: Ferenc pápa a Volkswagen Group Italia vezetőivel.)

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Videók

Kép
Szórakozás

10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot

Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.

Kép
Szórakozás

Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni

Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.

Kép
Jármű

A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit

A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.

Kép
Szórakozás

Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja

Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.

Kép
Tech

Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba

Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!