Promóció
Húsevő vagy vegán? Új kutatás mutatja a két étrend különbségeit

Ezúttal ikerpárokat vontak be a tudományos vizsgálódásba, az eredmények igen érdekesek.
Mostanság rendre heves vita tud kerekedni abból, ha a különféle étrendek kerülnek szóba: az egyik tábor szerint az ember egyértelműen mindenevő, ami pedig ettől eltér, az nem normális. A másik tábor azt vallja, akár saját egészségünk, akár a bolygó védelme érdekében el kell gondolkodni a változtatáson. És persze e két véglet közt is vannak még bőven állomások. A tudomány időről időre igyekszik saját eszközeivel megvilágítani mindegyik álláspont előnyeit és hátrányait. Most például ikrek segítségével vizsgálódtak.
Egészen pontosan huszonegy egypetéjű ikerpárt vontak be, a párosok egyik tagja vegán, a másik húsevő étrendet követett nyolc héten át. Az első négy héten át készen kapták az elfogyasztandó fogásokat, a második etapban pedig már önmaguknak kellett elkészíteni az előírtakat. A résztvevők átlagéletkora 40 év, átlagos testtömegindexe pedig 26 kg/m² volt. A nemek ellenben nem voltak egyensúlyban, 77 százalék nő volt, csak a maradék 23 férfi.
Nyolc hét után azt tapasztalták, hogy a vegánok átlagosan többet fogytak, mintegy két kilogrammot, egyúttal pedig biológiai életkoruk is alacsonyabbnak bizonyult, tehát kvázi „megfiatalította” őket az új étrend. A kaliforniai Stanford Egyetem professzora, Christopher Gardner úgy fogalmazott, ez a pozitív hatás mind a szív, mind a máj, mind a hormonháztartás és az anyagcsere-rendszer esetében látható volt.
A londoni King’s College táplálkozástudósa, Tom Sanders (aki maga nem vett részt ebben a felmérésben) ugyanakkor kiemelte: noha a megfigyelésen alapuló kutatások azt mutatják, a középkorúak esetében megannyi pozitív egészségügyi hatása van a vegán étrendnek, idősebbeknél már nem ennyire magától értetődő a helyzet. Ott ugyanis megjelenik náluk a fokozottabb izomtömeg-vesztés, a csökkent csontsűrűség, valami idegrendszeri problémák is előfordulhatnak. Márpedig ezek is rontanak az életminőségünkön.
Összességében Sanders szerint nem igazán figyelhető meg érdemi eltérés a várható élettartamban annak tükrében, hogy mindenevő vagy vegán táplálkozást követünk.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.
Csodát tehet a kivi az alvásproblémáiddal
A zöldségek és gyümölcsök jótékony hatásairól nem lehet eleget beszélni. De tudni kell, melyiket mikor érdemes fogyasztani.







