Az erőszakos videójátéktól mégsem leszel agresszív?

Képkocka a Manhunt játékból
Forrás: Rockstar Games / Steam

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Legalábbis egy friss kutatás most erősen kétségbe vonta a hosszú ideje terjedő vélekedést.

Már nagyon régóta terjed és egyre több támogatót tudhat magáénak az a nézet, miszerint azok a fiatalok, akik sokat játszanak erőszakos videójátékokkal, kamasz-, illetve felnőttkorukra agresszívabbak lesznek, mint azon társaik, akik kerülik az efféle kikapcsolódást. Csakhogy most egy friss tanulmány azt mondja, nem eszik azért olyan forrón ezt a kását. Mintegy háromezer, 13 és 17 év közötti cseh fiatalt vontak be a felmérésbe, és megfigyelték az agresszió szóbeli és fizikai megnyilvánulásait, továbbá az empátiát is.

Bár azt állapították meg, hogy a fizikai agresszió jeleit mutató résztvevők nagyobb része játszott erőszakos videójátékkal, nem igazoltak olyan összefüggést, hogy aki több időt tölt ezekkel a címekkel, egyre agresszívabbá válna. A kutatók úgy vélik, egyelőre nem világos, hogy a játékok teszik-e durvábbá a gyerekeket, vagy pedig eleve azok választják ezt a műfajt a szoftverek közül, akiknek eleve ilyen a természetük.

Egy-egy adott személy esetében nem mutattak ki ugyanis változást annak függvényében, mennyit játszott erőszakos játékokkal, így bár összefüggés van a fizikai és verbális agresszió, valamint az ilyenfajta videójátékok között, de az ok-okozati viszony meghatározása még további vizsgálatokat igényel. Rámutattak, hogy a korábbi tanulmányok éppen az egy adott személyen belüli változásokat, vagy azok hiányát hagyták figyelmen kívül. Márpedig ez nagyon fontos szempont, hiszen nem mindegy, hogy valaki a játéktól változik meg, vagy pusztán a természete miatt választ bizonyos típusú játékokat.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Akkor lehet, hogy ezeket az FPS-eket is érdemes még tolni? Íme:

Galéria / 10 kép

A 10 legkirályabb FPS játék - szerintünk

Megnézem a galériát

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Kép
Világ

110 ezer pók él együtt a világ legnagyobb hálójában

Több mint 110 ezer pók él egy 106 négyzetméteres hálórendszerben egy balkáni barlangban. Ráadásul két alapvetően magányos faj költözött össze.

Kép
Jármű

21 év után visszatér az Audi A2

Az eredeti Audi A2 előremutató, ugyanakkor megosztó kisautó volt, az utód egészen más erősségeket csillogtat meg.

Kép
Életmód

Asszertivitás: a hatékony kommunikáció módszere

„A kommunikáció legnagyobb problémája az az illúzió, hogy létrejött” – vélekedett George Bernard Shaw.

Kép
Tech

Az Apple eddig nemet mondott, most megváltoztatja a MacBookot

A Neo, az Air és a Pro mellé érkezhet a MacBook Ultra, és olyat hozhat, amit még nem láttunk ezeknél a gépeknél.

Kép
Szórakozás

Erre költötték milliós gázsijukat a Harry Potter sztárjai

Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson dollár-tízmilliókat keresett a Harry Potterrel. Meglepően különbözően bántak a vagyonukkal.

Kép
Világ

Európa szelektíven gyűjt. Akkor miért nem hasznosítunk újra többet?

Az EU-ban felhasznált anyagok mindössze 12,2 százaléka származik újrahasznosításból. A körforgásos gazdaságra való átállás még mindig lassú.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!