Promóció
Még mindig Észak-Európa a legboldogabb – hogy állunk mi?

Az élen nincs változás, továbbra is a finnek a legboldogabbak, az északi népek kisajátították az első négy helyet. Hol van Magyarország?
A világ legboldogabb országainak rangsorát először 2012-ben tették közzé, azóta pedig minden évben kiadják a listát. Eddig az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldásokkal Foglalkozó Hálózata, ettől az évtől pedig az Oxfordi Egyetem egyik kutatóközpontja állítja össze meghatározott szempontok alapján. Idén új szempontokat is bevontak, sőt immár életkor szerinti sorrendet is megjelöltek, mondván nem feltétlenül ugyanaz teszi boldoggá a fiatalokat, mint az idősebbeket.
A kutatók nem csupán egyetlen esztendőt, hanem az elmúlt három évet vizsgálják, így az idei rangsort a 2021 és 2023 közötti eredményekre alapozták. 140 országból választották ki a felmérés résztvevőit, tőlük kérdezték meg, mennyire elégedettek az életükkel, és hat fő területet vettek figyelembe: az egy főre jutó GDP-t, a szociális gondoskodást, a várható egészséges élettartamot, a saját döntések szabadságát, a lakosság nagylelkűségét és a korrupció mértékét.
Ahogy már szinte megszokhattuk, összesítésben az észak-európai országok taroltak. Továbbra is Finnország a legboldogabb, de mögöttük ott van rögtön Dánia, majd következik Izland és Svédország. A top tízbe befért még abból a régióból Norvégia is, méghozzá a hetedik helyre. Némi meglepetésre – különösen a fegyveres konfliktusokra gondolva – Izrael az ötödik. A hatodik helyet Hollandia, a nyolcadikat Luxemburg, a kilencediket Svájc, a tizediket Ausztrália csípte meg. Ez utóbbi ország az egyetlen új szereplő az első tízben, Új-Zélandot szorították ki, miután tavaly tizenkettedikek voltak. A legkevésbé boldog országnak továbbra is Afganisztán számít.
Magyarország kicsit lejjebb csúszott a rangsorban, az 51. helyről az 56. helyre. A szomszédos országok közül Ausztria (14.), Szlovénia (21.), Románia (32.), Szerbia (37.), Szlovákia (45.) is megelőzött minket, mögöttünk találhatóak viszont a horvátok (63.) és az ukránok (105.).
Azt is érdekes megfigyelni, hogy a fiatalok, azaz a 30 év alattiak körében Litvánia lett az első, megelőzve Szerbiát és Izraelt, itt Finnország csak hetedik, míg Magyarország harminchatodik. Ezzel szemben a 60 év fölöttieknél még jobban tarolt észak: Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország és Izland az első öt, hazánk viszont csak hetvenedik. Szintén említést érdemel, hogy Finnországban a bevándorlók is igen pozitívan nyilatkoztak.
Íme, az abszolút legboldogabb országok, életkortól függetlenül:
1. Finnország
2. Dánia
3. Izland
4. Svédország
5. Izrael
6. Hollandia
7. Norvégia
8. Luxemburg
9. Svájc
10. Ausztrália
11. Új-Zéland
12. Costa Rica
13. Kuvait
14. Ausztria
15. Kanada
16. Belgium
17. Írország
18. Csehország
19. Litvánia
20. Egyesült Királyság
193 országban járt, az egyikért feladta régi életét
Az amerikai férfi olyannyira beleszeretett egyik úti céljába, hogy hajlandó volt felmondani és elköltözni miatta.
Eladó a deszka, amivel Tony Hawk először csinálta meg a 900-ast
Aki valaha is látott már gördeszkát, annak biztosan nem kell bemutatni Tony Hawkot. Ez pedig egy történelmi ereklye a pályafutásából.
Belga erdő mélyére csalogat ez a mesebeli kaland
A törpök élete nemcsak játék és mese, de ebben a házikóban szívesen eltöltenénk egy napot.
Megterveznéd az álomházadat? Ebben a szimulátorban sima ügy
Mindig is szerettél volna építészként karriert csinálni és álomházakat tervezni? Most itt a megfelelő szimulációs játék számodra!
Milyen hőszigetelő üvegek közül válogathatunk?
Ha nyílászárókról van szó, sokan az ablak keretére, nyitásmódjára és színére koncentrálnak – pedig legalább ilyen fontos, milyen üveg kerül a szerkezetbe. Szakértőnk, Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője segít a döntésben.
10 meglepő átigazolás, amitől ledöbbent a futballvilág
Ráadásul nemcsak a szóban forgó klubok szurkolóit lepte meg a transzfer.