112 éves korában elhunyt a világ legidősebb férfija

John Tinniswood
Forrás: Guinness World Records

Tech

A vérnyomásmérők harca: Leteszteltük a Huawei Watch D2 okosórát

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

John Tinniswood csupán néhány hónapig mondhatta magáénak ezt a titulust, idén több korrekorder is távozott közülünk.

Nem is olyan régen, idén április elején írtuk meg, hogy 114 évesen és 311 naposan elhunyt a világ legidősebb férfija, a venezuelai Juan Vicente Pérez Mora. Ekkor ugyan egy ideig úgy lehetett tudni, hogy a japán Sonobe Gisaburō lépett a helyébe a titulust illetően, csakhogy később közölték, ő március utolsó napján, kicsivel Tio Juant, azaz Juan bácsit megelőzően meghalt. Rövid időre a kínai Shi Ping vált csúcstartóvá, ám június 29-én, 112 évesen és 241 naposan ő is visszaadta lelkét teremtőjének.

E szomorú események után örökölte meg a legidősebb férfi címét a brit John Tinniswood, aki 1912. augusztus 26-án született. Nem misztifikálta túl ezt a szép kort, nem fogalmazott meg nagy titkokat, csupán úgy tartotta, szerencséje volt. Szerinte az élet lehet hosszú vagy rövid, csak egy biztos: nincs sok ráhatásunk, meddig tart.

Azért egy intelmet megfogalmazott, mégpedig azt, hogy az élet minden területén fontos a mértékletesség. Azt mondta, akár túl sokat iszol, akár túl sokat eszel, akár túl sokat sétálsz, ha bármiből is túl sokat csinálsz, szenvedni fogsz. A fiataloknak azt tanácsolta, mindig adják a tőlük telhető legjobbat, akár tanulnak valamit, akár tanítanak valakit, adjanak bele mindent, mert másképp nem érdemes befektetni az energiát. Tinniswood könyvelőként dolgozott többek közt a Shellnél és a BP-nél, a második világháború alatt is pénzügyi területen szolgált a hadseregben, gazdasági ügyekért és az ellátmányokért felelt. 1942-ben vette feleségül élete párját, Blodwent, 1986-ban viszont megözvegyült. 100 és 110 éves kora közt minden évben születésnapi lapot kapott II. Erzsébet királynőtől.

Johnt lánya, Susan, valamint három unokája és négy dédunokája gyászolja. Úgy emlékeznek rá, mint egy értékes emberre, aki intelligens volt, bátor, kritikus helyzetekben is higgadt, jó volt matekból is, és beszélgetőpartnerként is kiváló. Egész életében a Liverpoolnak szurkolt - a klub csupán húszéves volt, amikor ő született. Az angliai Southport egyik idősotthonában élete utolsó napját a zene és a szeretet hatotta át. 112 éves és 91 napos volt.

Jelenleg a világ legidősebb férfija – John halála után – a brazil João Marinho Neto, aki e sorok írásakor 112 éves és 53 napos. Összesítésben ugyanakkor nem fér be a top ötvenbe sem, hiszen azt a listát a szépkorú hölgyek uralják. Igaz, közülük is távozott idén egy korelnök: Maria Branyas Morera augusztusban ment el, 117 évesen és 168 naposan. Ami pedig minden idők legjeit illeti: mindeddig a francia Jeanne Calment élete volt a leghosszabb, ő 1875-ben született, és 1997-ben, 122 éves és 164 napos korában hunyta le örökre a szemét.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Videók

Tech

A vérnyomásmérők harca: Leteszteltük a Huawei Watch D2 okosórát

Kép
Szórakozás

Bruce Willis 10 legjobb filmje, amit bármennyiszer újra tudunk nézni

Összeszedtük kedvenc alkotásainkat a hetvenedik születésnapját ünneplő színésztől.

Kép
Szórakozás

Ezerből tizenhárom: a magyar válogatott emlékezetes meccsei

A törökökkel vívja története ezredik mérkőzését a magyar férfi labdarúgó-válogatott, szemezgettünk az eddigiekből.

Kép
Szórakozás

Eladó a cipő, amiben Kobe Bryant történelmet írt

Egy nagyon szűk elitklubhoz csatlakozott, amikor átlépte a harmincezer pontos álomhatárt. Ez a cipő volt a lábán.

Kép
Tech

Ezért nem kéne elmentened a bankkártyád adatait

Legalábbis nem a böngészőben. Kényelmes megoldás, csak éppen nem a legbiztonságosabb.

Kép
Szórakozás

Ősztől Puma labdákkal játsszák a bajnokikat Szoboszlaiék

A német sportszergyártó lett a Premier League új hivatalos partnere, a Nike-t váltják.

Kép
Szórakozás

Pallós Endre: magyar szakember a hollywoodi produkciók mögött

Szárnyas fejvadász 2049, Dűne, Alien: Romulus – csak három produkció azok közül, amelyeken a Prop Factory Studio csapata is dolgozott.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!