Stílustipp a pálya széléről: a Bayern-edző az utcai divatra esküszik

Vincent Kompany nemcsak vezetőedzői kvalitásaival, hanem szettjeivel is felhívja magára a figyelmet.
Alighanem a legjobb dolog, ami az utóbbi időben a Bayern Münchennel történt, hogy rátaláltak Vincent Kompanyra. A negyvenéves belga szakember, egykori futballista 2024 óta tevékenykedik a klubnál vezetőedzőként, az irányításával tavaly visszahódították a bajnoki címet a Bayer Leverkusentől. Idén pedig már öt fordulóval a vége előtt bebiztosították a címvédést, a Német Kupában döntőt játszanak, és a Bajnokok Ligája elődöntőjében is ott vannak.

Kompany azonban nemcsak taktikai és motivációs érzékével, hanem stílusával is felkeltette a futballkedvelő közönség figyelmét. A topligás edzők többsége ugyanis kétféle irányzatot képvisel: egy részük a kifogástalan eleganciát öltönnyel és nyakkendővel, a többiek pedig a sportosságot klubcímeres melegítővel. Ezzel szemben ő szabadjára engedi a fantáziáját, és saját ízlésének megfelelően tűnik fel az oldalvonal mellett hétről hétre.
Az utcai divat oltárán áldozva a Real Madrid elleni BL-negyeddöntőre például úgy válogatott a Bayernt szponzoráló Adidas katalógusából, ahogyan mi is szívesen tennénk a hétköznapokban. A leginkább figyelemre méltó darab a szettjéből talán az Adidas Parka Britcore kabát khaki színben – egyszerű, ám praktikus viselet, ráadásul durván 50 ezer forint körüli árával nem is luxustermék, szélesebb rétegek számára elérhető.
Ehhez egy bővebb szabású nadrágot választott, a lábán pedig igazi klasszikust, egy fehér Adidas Superstart szúrtak ki a szemfülesek, mégpedig Vintage kivitelben. Izgalmas kiegészítő még a baseballsapkája is: az Adidas és a merész japán divattervező, Yohji Yamamoto kollaborációjából született ez az Y3, amit már számos alkalommal megfigyelhettünk Kompany fején. Ez a teljes outfit durván 150-200 ezer forintba kerülhet, ami egy Bundesliga-edző fizetéséhez képest abszolút aprópénz.
Ezért lehet fontos, kivel ülünk egy asztalhoz
A közös étkezés jóval több egyszerű társasági programnál: az agyunk jutalmazási rendszere és az ételhez való viszonyunk is másképp működhet.
Így változtatta meg Freddie Mercury a rocksztárok stílusát
Freddie Mercury idén lenne 80 éves. A londoni V&A nyolc legendás szettjével mutatja meg, milyen fontos szerepe volt a divatnak az imázsában.
800 hordó Guinness sört vittek el a tolvajok
Két teherautó érkezett egy angliai telephelyre, majd 800 hordó Guinness-szel távozott. A rendőrség most 70 ezer korsónyi sört keres.
10 érdekesség Freddie Mercuryról, amiről talán nem is hallottál
"Nem töprengek azon, mi lesz, ha meghalok, és hogyan fognak emlékezni rám. Ez már az ő dolguk lesz, a többieké. Ha már meghaltam, ugyan kit érdekel? Engem nem" – Freddie Mercury.
91 évesen nyomta le a 3500 kilométeres túrát
Dale Sanders 91 évesen lett az Appalachian Trail legidősebb teljesítője. 3530 kilométer és 71 esés sem állította meg.
Elképesztő anyagokból készültek ezek a luxusórák
Toll, üveg, papír, fa és aranyfonal: hat különleges kézműves technikát zsúfolt óraszámlapokra a Vacheron Constantin.





