Promóció
Tágas tetősátrat és két tolóajtót kapott a VW új lakóbusza

A Volkswagen T7 California Concept egyelőre csak tanulmány, de akár már most útnak indulnánk vele.
Reneszánszát éli a lakóautózás, amellett, hogy egész sokan újítanak fel, majd használnak nagy örömmel régi járműveket, azoknak is van bőven lehetőségük, akik újat vennének. Komplett lakóbuszokat és átalakításhoz, fejlesztéshez szükséges kellékeket is számos gyártó kínál. A Volkswagennél például kimondottan nagy hagyományai vannak az ilyesminek, a most futó düsseldorfi Caravan Salonon pedig leleplezték a legújabb ilyen jellegű gépüket, a T7 California Conceptet.
Elődjéhez, a T6.1 alapjaira épülő kempingautóhoz képest újdonság például, hogy immár mindkét oldalra jutott egy-egy tolóajtó, amelyek megkönnyítik a ki-beszállást a szűkebb helyeken is. Ez érinti a konyha elhelyezését, hiszen eddig a fix oldalon kapott helyet a főzősarok, de most hátrébb tolták, hogy ne akadályozza a mozgást. Az indukciós tűzhely, a mosogató és a 40 literes hűtő ennek köszönhetően már kívülről is hozzáférhető, de sütni-főzni nemcsak villannyal, hanem palackos gázzal is tudunk.

A mindennapos közlekedés során a jobb oldalon célszerű intézni a ki- és beszállást, itt egyébként egyoszlopos ponyvával árnyékolhatunk. A másik oldalon kétoszlopos a megoldás, nagyobb felületet tudunk óvni a közvetlen napfénytől, ez ideális az étkezésekhez, vagy akár a félig szabadtéri főzőcskézéshez. Az első üléseket 180 fokkal forgathatjuk el, így azokat a hátsókkal szembeállítva egy társalgót kapunk, a hátsó pad ággyá alakítható. Az alumínium borítású tetősátorban ledes világítás és USB-töltők is rendelkezésre állnak.
Ebben a műfajban kimondottan praktikusnak tűnik a plug-in hibrid hajtás, hiszen a táborhelyünkön kényelmesen tölthetjük, amíg pihenünk – már ha erre alkalmas helyet sikerült találni. A hajtáslánccal kapcsolatban még nem tettek közzé részletes adatokat, ám jó eséllyel a T7 Multivan eHybriddel osztozik majd a California is, amint sorozatgyártásba megy. Ez egy 1,4 literes turbós benzinesből és egy villanymotorból álló kombinációt jelentene, 218 lóerővel és 350 newtonméterrel. Ha pedig az aksit is megtartják, akkor a 10,4 kilowattórás csomag 60 kilométer körüli WLTP-hatótávot ígér.

Egyelőre csupán prototípusról van szó, a szériamodellre még várni kell. Jelenleg sem annak várható bemutatási dátuma, sem pedig az árak nem ismertek. Pedig már nagyon útra kelnénk vele.
Lapozd át galériánkat még több képért!
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.