Stílusos biztonság: páncélozott T2-es Transporter

Nem spóroltak a védelemmel, így aligha ez minden idők leggyorsabb T2-ese.
Ez a Volkswagen T2-es 1974-ben még viszonylag szokványos formában hagyta el a gyártósort, és ránézésre most sem sugárzik belőle a különlegesség. Ha azonban jobban odafigyelünk a részletekre, a kék villogó, az osztott első szélvédő, valamint a rács a hátsó oldalablakokon már árulkodó. Ugyanis az olaszországi Metronette-nek szállították le, de mielőtt ott használatba vették volna, átalakíttatták egy kicsit.

Az autó elég komoly védelmet kapott, páncélozott szállítókocsi lett belőle, az üvegeit is golyóállóra cserélték. Erre azért volt szükség, mert többnyire nagy mennyiségű készpénzt, aranyat, valamint ékszereket szállítottak vele. Általános állapota amúgy kifejezetten jó, nincs látható rozsda rajta, fényezése is szép. Motorját 2023-ban fel is újították – apropó, motor: a gyárilag beszerelt 1,6 literes, négyhengeres bokszert megtartották, ami a maga szerény 50 lóerejével vélhetően nem kimondottan röpíti az átalakítások miatt nehezebb kasznit.

A páncélozott T2-esre a Car and Classic oldalán lehet licitálni, de e sorok írásáig nem alakult ki érte nagy tolongás, a 8000 eurós ajánlat ráadásul el sem éri az eladó által meghatározott minimálárat. Pedig ritkaság, csupán négy készült belőle.
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.
Ezekre a Marvel-filmekre számíthatunk a jövőben
A premierek halasztgatása sok kérdőjelet szült, de ezek a darabok előbb-utóbb biztosan csatlakoznak a kánonhoz.
Hoppá: fiatalodik a Ferrari vásárlóközönsége
Szépen növekszik a negyven év alatti vásárlók aránya, aminek az olaszok nagyon örülnek. Persze azért még mindig nem könnyű Ferrarihoz jutni.
Karcolások javítása a parketta felületén házilag
Még a jól lerakott, minőségi faparkettán is karcolások, rések vagy felpúposodott részek jelenhetnek meg idővel. Ezeknek a hibáknak a kijavítása nem csupán esztétikai szempontból fontos, hanem az ingatlanunk értékét is növelheti.
Minden idők 10 legjobb akciófilmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, de Sylvester Stallone és Nicolas Cage egyetlen filmje sem fért fel a listára.