Promóció
A Volvókba érkezik meg elsőként a Google-féle Gemini

Azt mondják, ez majd annyira enyhíti a kognitív terhelést, hogy a sofőrök sokkal jobban oda tudnak figyelni a vezetésre.
A Google mesterséges intelligencia alapú chatbotja, a Gemini már most is egész sok lehetőséget tartogat, a techóriásnak pedig eltökélt szándéka, hogy minél többféle környezetbe eljuttassa. Így például autókba is, amiben a Volvo lehet az első igazán komoly partnerük.
A svéd gyártó eleve jó kapcsolatot ápol a Google-lel, hiszen az elsők között adoptálták az Android Automotive operációs rendszert, most pedig kiterjesztenék ezt az együttműködést azzal, hogy a Geminit elsőként teszik elérhetővé modellpalettájuk minden tagjában. Ennek köszönhetően reményeik szerint a sofőrök teljesen természetesnek ható társalgásokat tudnak majd folytatni a járművel, segítséget kérhetnek a navigációban, konkrét úti célok megtalálásában vagy fordításban is. Sőt, az MI-asszisztens az autó kezelési útmutatójából is kikeresi helyettük az adott információkat.
A Volvo szerint ez már csak azért is jó lesz, mert csökkenti az autósokat érő kognitív terhelést, bizonyos feladatokat levesz a vállukról, ezáltal sokkal jobban oda tudnak majd figyelni az útra, a vezetésre. És mivel így a Volvo modelljei egyfajta referenciaplatformként szolgálnak majd, várhatóan hamarabb megkapják a frissítéseket és fejlesztéseket, mint más eszközök felhasználói.
Érdekesség ugyanakkor, hogy a Google korábbi bejelentése értelmében a Gemini hamarabb érkezne meg az Android Autót támogató eszközökre, mint az Android Automotive rendszerekre. Nem kizárt viszont, hogy utóbbi átfogóbb, több funkciót magába foglaló, nagyobb tudású verziót kap majd.
(forrás: The Verge)
13+1 pazar óra az év első nagy kiállításáról
A napokban rendezték meg az idei év első nagy órás rendezvényét, ahol látványos újdonságokból nem volt hiány.
Vasember verdája: egyedi különlegesség Tony Stark NSX-e
Ezt az egyedi Acura NSX-et vezette a Tony Starkot alakító Robert Downey Jr. a Bosszúállók című filmben.
Halálos iramba kapcsolt LaMelo Ball és a Puma együttműködése
Három különböző modellből is készülnek a népszerű autós mozifranchise előtt tisztelgő darabok.
Ebben a korban vagy a legboldogabb és legmagabiztosabb
Ha azt hiszed, hogy a húszas-harmincas éveid jelentik a csúcsot, és búsulsz, hogy soha nem tér vissza ez a boldogság, jó hírünk van.
Assetto Corsa EVO: hivatalosan bejelentették a Toyota AE86-ot
Az Assetto Corsa rajongói hamarosan örülhetnek a legendás Toyota AE86 visszatérésének.
A 2026-os év színe a Cloud Dancer! Íme, 10 darab, ami ennek az árnyalatnak a szellemében született
A Pantone 2026-os színválasztása sokakat meglepett!






