Promóció
Eladó a Lambo, amit a Wall Street farkasa bemindenezve összecsukott

A forgatás során két Lamborghini Countach-t használtak, év végén mindkettő új gazdára talál. De melyik lesz a drágább?
A Wall Street farkasa című Martin Scorsese-filmben több különleges autó is feltűnt, így például egy Ferrari 512 TR, egy Porsche 911 Carrera, vagy éppen az a fehér Lamborghini Countach, amelyért rengeteg autóbuzi szíve vérzett egy kicsit, amikor a Leonardo DiCaprio által megformált Jordan Belfort bemindenezve összetörte. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a legtöbb hasonló mozis jelenettel ellentétben itt nem egy preparált kaszkadőrautót amortizáltak le, a rendezőnek ugyanis nem tetszett, ahogy azok törtek. Ehelyett két igazi – és szuperritka – Countach 25 Anniversariót használt a stáb – a másik túlélte.
Ez volt az a jelenet:
A film egyébként idén tízéves, és hogy mennyire véletlen, mennyire nem, de mindkét Lamborghinit elárverezik még az év végéig. Az ép, egészséges példányról nemrég írtunk is, az RM Sotheby’s decemberi aukcióján durván 500-700 millió forintnyi dollárt remélnek érte.
Erről van szó:
Viszont most felbukkant a másik, művészi indíttatásból összecsukott sportautó is, ráadásul ezt egy kicsivel hamarabb, november 25-én lehet majd megkaparintani a Bonhams Cars által szervezett On the Grid: The Abu Dhabi Auction árverésen. A premier óta igyekeztek megőrizni az állapotát, vagyis nem restaurálták, nem dolgoztak rajta karosszériások, a sérülései ugyanolyanok, mint akkor. Jár hozzá továbbá egy Jordan Belfort-jelmez, egy dedikált csapó és rendezői szék DiCaprio, Scorsese és Margot Robbie aláírásával, DVD-k, további ereklyék és eredetiségi tanúsítvány.

A becslések szerint ez a Countach is megérhet ugyanúgy 500-700 millió forintnak megfelelő összeget, mint az ép darab, ám valójában az sem lenne meglepő, ha végül pont ezért a sérültért fizetnének többet, mint filmtörténeti emlékért.
Nézd végig a galériát is:
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.