Promóció
A Football Managerrel kezdte, most egy topligában edzősködik

William Still mindössze harmincéves, de nagyon korán rájött, hogy futballistaként nem tud komoly karriert befutni. Edzőként viszont az álmait éli.
A belga William Still nevét igencsak felkapták az elmúlt hetekben a világ sportlapjai. A harmincéves futballedző ugyanis a francia Ligue 1-ben szereplő Reims csapatát irányítja, ezzel ő az európai topligák legfiatalabb vezetőedzője. Még a Bayern Münchent vezénylő Julian Nagelsmann is öreg rókának tűnik mellette a maga harmincöt évével. Still finoman szólva sem a szokványos utat követte: a Football Manager videójátékon kezdett tanulni. Aztán szépen vette az újabb lépcsőfokokat, nemrég az arab olajpénzből felépített, többek közt Lionel Messi és Kylian Mbappé nevével fémjelzett Paris Saint-Germainnel játszottak döntetlent.

Őszinte beismerés
William Still 1992. október 14-én született a belgiumi Braine-l'Alleud-ben. Szülei Angliából származnak, de apja munkája másik országba szólította a családot. Így hát Will is francia nyelvű iskolákba járt, és többnyire vallon csapatokban játszott. Ifistaként a Mons mellett a flamand Sint-Truidennél is megfordult. Felnőttként alacsonyabb osztályokban szerepelt, de egyetlen olyan csapatot sem említhetünk vele kapcsolatban, amelynek a neve bármit mondana idehaza.
Noha egy interjúban némi humorral úgy jellemezte magát, mint a tökéletes védekező középpályás, valójában hamar rájött, a pályán nincs nagy jövője, nem tud igazán fényes karriert befutni. Márpedig ha magasra nem juthat, mi értelme az egésznek? Viszont ekkoriban kezdett játszani a Football Manager című számítógépes játékkal (és elődjével, a Championship Managerrel), amely kijelölte számára az utat: ráébredt, hogy edzősködni szeretne. El akarta sajátítani a játékosokkal való kommunikáció mesterfogásait, csapatot akart összeállítani, vezetni. És a játéknak köszönhetően bele is kóstolhatott ebbe a világba, még ha csak virtuálisan is. Arról mondjuk nem sokat tudni, milyen eredményekkel.
Én is ráfüggtem, mégse lettem sikeredző
Still története már csak azért is nagyon megragadott, mert évekkel ezelőtt én is sokat pörgettem a Football Managert. Ez az a játék, amiben a FIFA-szériával ellentétben nem irányíthatod közvetlenül a játékosokat, nem játszhatsz meccseket, legalábbis abban az értelemben nem, hogy te magad passzolgatsz, lősz kapura vagy védekezel. Helyette adatbázisokat böngészel, játékosokat keresel, igazolsz, edzéstervet szerkesztesz, taktikákon agyalsz, majd a gombfocinézetben követett meccsen rájössz, hogy valami félrement, és kezdheted elölről.
A Total Club Managerrel kezdtem, ott még volt olyan fúziós mód, amelyben a FIFA-val összekapcsolva le lehetett játszani saját irányítással a mérkőzéseket. Aztán a Football Manager sorozatból a 2005-ös kiadás volt az első, talán a 2012-es az utolsó, amibe órákat öltem, de talán az FM 2007 volt a kedvencem, még sok évvel később is elővettem. A másodosztályból visszajuttatott Juventust Európa trónjáig vezényeltem, de sikerült Bajnokok Ligáját nyerni a Dynamo Dresdennel is, ahol Kasper Schmeichelt és Zlatan Ibrahimovicsot is dirigáltam. Nagyon rá lehet függni, és nagy vonzereje a játéknak a részletes – és amúgy nagy általánosságban pontos – adatbázis, simán játszható akár a magyar NB2 is.
Mondjuk addig én is eljutottam, hogy 16 éves ifikapusként felismerjem, soha nem lesz belőlem Gianluigi Buffon, de még Koszta János se. Csakhogy én edzősködésig sem vittem.
Az a szép zöld gyep
Still ellenben nem állt meg a játékban elért sikereknél, hanem tényleg komolyan vette az edzői pályát. Angliában talált egy megfelelő képzést, a Myerscough College-re iratkozott be, hogy „futballtudományt” hallgasson, tanult többek közt sportmarketinget és videóelemzést is. Ez utóbbi irány családi vonás lehet náluk, hiszen két testvére, a 26 éves Edward és a 20 esztendős Nicolas is dolgozott elemzőként, a Club Brugge-nél, illetve a Sint-Truidennél. Ed azóta a belga élvonalbeli Eupen gárdájának vezetőedzője lett, a korábbi magyar szövetségi kapitányt, Bernd Storckot váltva, jelenleg a kiesés ellen küzdenek. Asszisztense a tesó, Nico.

De most nem róluk, hanem Willről van szó, aki 2011-ben, még az iskola mellett, az intézménnyel jó kapcsolatot ápoló Preston North End utánpótlásában vállalt munkát, az U14-es korosztály edzőjeként. A klub amúgy egészen patinás, 1880-ban alapították, két-két bajnoki címe és FA-kupája van. Most éppen a másodosztályban találjuk, ahol középcsapatnak számít. Innen a suli befejezése után hazatért, és a Sint-Truiden videóelemzője lett, jó munkakapcsolatba került Yannick Ferrera vezetőedzővel, akit a Standard Liége-hez is követett. 2016 tavaszán még megnyerték a Belga Kupát, ősszel azonban a szakvezetőt stábjával együtt kirúgták.
Asszisztensből főnök
2017-ben a belga második ligás Lierse együttesénél lett menedzserasszisztens, valamint a videóelemzéseket is folytatta Frederik Vanderbiest mellett. És bár úgy tűnt, vissza tud térni a Standardhoz, a megállapodás meghiúsult – valószínűleg utólag Will sem bánta ezt, mivel októberben a klub megvált Vanderbiesttől, és őt kérték fel megbízott vezetőedzőnek. Meglepően jól kezdett, csapata produkált egy hétmeccses győzelmi sorozatot, és a kilenc találkozón megszerezhető 27 pontból 21-et begyűjtött. Gondolhatnánk, innen már jött a tündérmese, és egyenes út vezetett a mostani sikerekhez, de nem egészen így volt.
Bár a csapat annak ellenére is elfogadta Stillt, hogy a maga huszonöt évével a legtöbb játékosnál fiatalabb volt, és látták rajta a szenvedélyt, tudták, nem beszél hülyeségeket, amikor megszabja a feladatokat, mégis fel kellett állnia a kispadról a Westerlo elleni 2-0-s decemberi győzelem után. Az ok igazán egyszerű: nem rendelkezett az UEFA A-licencével, márpedig abban az osztályban ez volt az előírás. Újra asszisztensként folytathatta tehát, ugyanilyen pozícióba igazolt át aztán a Beerschothoz. Ez egy fiatal klub, 2013-ban alapították, és éppen ekkoriban érte el legnagyobb sikereit: az argentin Hernán Losada vezérletével feljutottak az élvonalba, és ebben Will Stillnek is jócskán volt érdeme. Ezt látták a vezetőségben ülők is, akik Losada távozása után (az amerikai DC United csábította el) megbízták a vezetőedzői teendőkkel – de ez is csak átmenetinek bizonyult, hiába értek oda a kilencedik helyre, inkább egy rutinos szakembert választottak helyette. De így is mérföldkő volt ez: ekkor lett gémerből igazi élvonalbeli edző.

Irány Franciaország!
Újra a jól bevált recept következett Will számára: ismét menedzserasszisztensként vállalt munkát, de ezúttal már nem szülőhazájában, hanem a szomszédos Franciaországban, a hatszoros bajnok Stade de Reims-nél. A klubról annyit, hogy 1931-ben alapították, az utóbbi időben többször megjárta a másodosztályt, de 2018-tól ismét a Ligue 1-ben játszik. Olyan játékosok öltötték magukra a csapat mezét, mint a később a Real Madridban Puskás Ferenccel együtt futballozó Raymond Kopa vagy az a Just Fontaine, aki az 1958-as vébén 13 gólt lőtt a francia válogatottban, ezzel máig csúcstartó az egy tornán elért találatokat tekintve.

2021-et írtunk ekkor, a spanyol Óscar Garcia segítőjeként számítottak Stillre, aki – csak hogy véletlenül se legyen lineáris a történetvezetés – tett még egy kitérőt a Standard Liége-nél, hogy közben Belgiumban folytathassa edzői tanulmányait. De aztán visszatért, tavaly ősszel pedig úgy alakult, hogy Garcia – a hivatalos közlés szerint családi okok miatt – nem tudott ott lenni a Paris Saint-Germain elleni bajnokin. Ki másnak kellett volna felkészítenie és irányítania a csapatot a hétszeres aranylabdás Lionel Messi és társai ellen, mint William Stillnek? Naná, hogy nem kaptak ki: 0-0 lett a vége.
Egy héttel később Óscar Garciát elküldték Reims-ből, azzal az indoklással, hogy nem teljesítette, amit elvártak volna tőle. Természetesen Still lett helyette a megbízott, sőt öt veretlenül megvívott mérkőzés után a szezon végéig véglegesítették is a poszton. E sorok írásáig a csapat még mindig nem kapott ki vele. Pedig nemrég újra összecsaptak a listavezető és címvédő PSG-vel, de ezúttal sem adták meg magukat, egy 96. percben szerzett góllal egyenlítve 1-1-et játszottak. A Ligue 1 tizenegyedik helyén állnak, és még a kupában is talpon vannak, a nyolcaddöntőben a Toulouse sem tűnik leküzdhetetlen akadálynak.
Éli az álmait
Will Still a kinevezése után úgy fogalmazott, ha valaki korábban azt mondta volna neki, harmincévesen egy francia első osztályú csapat vezetőedzője lesz, egészen biztosan pofon vágta volna. És bár eddig nem igazán gondolt bele, hogy a Football Manager hatással volt-e pályafutására a való életben, most mégis úgy érzi, mindenképpen ez a helyzet. Mivel UEFA Pro Lincenccel nem rendelkezik, noha az a Ligue 1-ben kötelező lenne, a Reims minden meccs után közel 10 millió forintnyi büntetést fizet. De annyira nem zavarja őket, mert amíg az eredmények jönnek, hajlandóak ilyen befektetésre. Márpedig az eredmények jönnek, most már csak azt a nyamvadt licencet kell megszerezni.
A Mikulás meghozta az új Suzuki Swiftet!
A magyar piac egyik kedvenc kisautója immár a hetedik generációval folytatja.
A legmegbízhatatlanabb autók toplistája
Az autó az ingatlan után sokaknak a második legnagyobb értéke, ezért is nagyon bosszantó, ha mindig baj van vele.
Erre a ralis filmre vágytunk, csak nem tudtunk róla
A Race for Glory: Audi vs. Lancia zseniálisnak ígérkezik, a legendás B csoport dicsőségét és megpróbáltatásait idézi fel.
150 év után először kelt ki vadon élő kivi Új-Zéland fővárosában
A behurcolt ragadozók miatt a vadon élő kiviket a kihalás fenyegeti.
Miért vadult meg a világ másodjára is egy műanyag tokos órától?
A Moonswatch sikerét ugyan nem sikerült megismételni, de a Swatch második, Blancpainnal közös kollaborációja is nagyot szólt.
A sztárok egyik klasszikus kedvencét most szuperkedvezményesen vásárolhatod meg
A vörös szőnyeges események egyik főszereplőjéből a te gardróbodban sem árthat egy darab.