Jármű
A Windows 11 végre beelőzte a Windows 10-et


Közel négy év kellett neki, de immár a Windows 11 a világ legtöbbet használt asztali operációs rendszere.
2021. október 5-én tette a nagyközönség számára is elérhetővé legújabb operációs rendszerét, a Windows 11-et a Microsoft. Azóta csaknem négy év telt el, de csak most ért el odáig az új OS, hogy ez legyen a világ legszélesebb körben használt rendszere. A Windows Central a Stat Counter adatai alapján írta meg, hogy a Windows-felhasználók 50,88 százaléka futtatja a 11-et, míg a 10-et immár csak 46,2 százalék. Ez durván 700 millió asztali számítógépet jelent a bolygónkon.
Érdekesség, hogy míg a Win10-nek csupán egy esztendőre volt szüksége ahhoz, hogy elérje a 400 millió számítógépes álomhatárt, addig a Win11-nek kábé a duplájára, durván két évre. A viszonylag lassú terjedés egyik oka a hardverkövetelményekben keresendő, hiszen az új rendszer elődjéhez képest valamelyest szigorúbb igényeket támaszt. Bár a Microsoft a kezdetek óta enyhített ezen, azért továbbra is maradtak olyan kritériumok, amelyek sok-sok PC-t kizárnak az amúgy ingyenes frissítés lehetőségéből.
A Windows 10 támogatása idén október 14-én ér véget, de egy bizonyos díjért cserébe további egy-egy évre meg lehet hosszabbítani. A magánfelhasználók akár ingyenesen is megtehetik ezt, amennyiben bekapcsolják a Window Backup funkciót, ezáltal hajlandók a OneDrive-ba szinkronizálni a Dokumentumok mappa tartalmát.
Ami a teljes piacot illeti, a Stat Counter adatai szerint a világ összes asztali operációs rendszert futtató eszközének 70,07 százalékán megy a Windows valamely verziója. 9,91 százalék az OS X részesedése, 5,48 százalékot tudhat magáénak a macOS, 4,1 százalékot a Linux, míg 1,25 százalékot a Chrome OS.

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
6 könyv, amelyekből 2025 legizgalmasabb sorozatai születtek
Egy könyvajánló mindig hasznos, hiszen akár ajándéktippeket is meríthetsz belőle.
Ezek a zenék valósággal összeforrtak a videójátékainkkal
Vannak dallamok, amelyeket meghallva egy pillanat alatt megjelennek előttünk a felhőtlen játékkal töltött idők.
A menekülő ember (2025) – Kritika
Hollywood tovább folytatja azt az utat, amelyet az utóbbi években kikövezett magának. Ha nincs új ötlet, nyúljunk a régi, nagy klasszikusokhoz, és új színészekkel, modernizálva forgassuk le újra. A mostani kiszemelt egy közel 38 éves film, Arnold Schwarzenegger egyik híres mozija, A menekülő ember lett. Hogy mennyire sikerült, és egyáltalán érdemes volt-e hozzányúlni ehhez a filmhez, az a kritikámból kiderül.
Ez az egy dolog sokat segíthet a demencia megelőzésében
Igen egyszerű életmódbeli tényezőről van szó, ami sokak számára természetesnek is tűnhet.
Csúcskategóriás kijelzővel itt a OnePlus 15
A OnePlus legújabb felső kategóriás telefonja a gamereknek kedvez, combos teljesítményt és példátlan képminőséget ígér.
Szájra esett az oroszok Rocky-zenére bevonuló AI-robotja
Hatalmas érdeklődés övezte AIDOL bemutatását, de nem lett elsöprő siker belőle.







