Jármű
Tényleg a Series X és S lehet a Microsoft utolsó két konzolja?


Még semmi sem biztos, de nagyon úgy néz ki, hogy egy résztvevőssé válik az asztali konzolok piaca.
Már tavaly elkezdődtek a Microsoftnál a globális elbocsájtások, akkor közel kétezer munkavállalónak mondtak fel, idén pedig ez a szám az ötszörösére nőtt. A vállalat tette mindezt úgy, hogy az elmúlt időszakban abszolút sikeres volt, és nem csupán a techcégekhez mérten. A vezetői nyilatkozatokban épp ezért nem szerepelt a veszteség, mint az elbocsájtási hullám egyik indoka, helyette innovációval, fenntarthatósággal, a dinamikusan változó piachoz való igazodással és néhány elhintett morzsával a jövőbeni, egyelőre nem konkretizált terveikkel indokolták a döntést. De a szavak helyett sokkal többet mondanak a tettek, ami alapján a játékosok egy része már le is mondott a következő generációs Xbox-konzolról.
Az senkinek nem újdonság, hogy a Sony alaposan lenyomja Microsoftot az asztali konzolok piacán a PlayStationnel, a Nintendo pedig a kézi hardverek között tetszeleg a zászlóshajó szerepében. Ilyen versenyhelyzetben is bőven akad terük az Xbox gépeknek, viszont a cégnél jelzésértékűen pont a játékstúdióikat szántották be. A fantasy világban játszódó Everwild fejlesztését leállították, miközben több vezető is önként távozott a játékos részlegekről, de a legérzékenyebb pont a rajongók számára a Turn 10 stúdió ellehetetlenítése az 50 százalékos elbocsájtással. Ezzel el is lehet könyvelni, hogy a Forza Motorsport megszűnik, legalábbis egy időre biztosan, az energiaforrásokat pedig a Horizon-szériára összpontosítják.
A külsős hardvergyártókkal kötött szerződések is a saját konzol mellőzését vetítik előre, az első fázist pedig meg is kezdték a ROG Xbox Ally kollaborációval. A Game Pass terjeszkedése is sokatmondó, ahogy az is, hogy az Xbox-exkluzív címek jelentős része már a konkurencia gépein is elérhető. Noha az is igaz, hogy bár a Series-konzolcsalád nem fogyott olyan jól, azért egy biztos tábort tudhatott maga mögött a cég, amit ezekkel a lépésekkel egy lassú folyamat részeként elveszteni látszanak. Mindeközben pedig már a Sony sem tart attól, hogy beelőzik őket az új konzollal, ugyanis a PS6 megjelenését 2029-re tolták, mintha sejtenék, mi folyik a háttérben. A Microsoft elmúlt időszakban jellemző libikókázása a "maradjunk, ne maradjunk a konzolok piacán?" - kérdéskörben pedig úgy néz ki, befejeződik.
Legalábbis iparági elemzők jelentős része szerint így áll a helyzet, ugyanakkor érkeztek olyan pletykák is a gyártóval kapcsolatban az elmúlt napokban, miszerint az új Xbox már jövőre, de legkésőbb 2027-ben érkezhet. Meg nem erősített információk szerint Magnus kódnéven fut egy projekt a Microsoft égisze alatt, aminek keretén belül a PS5 Pro teljesítményének dupláját elérő konzolt fejlesztenek. Mindezt az NVIDIA GeForce RTX 5800-as kártyáét elérő látványvilággal, továbbfejlesztett ray tracing támogatással, natív 4K-s játékélménnyel 120 fps mellett. Persze amíg nincs hivatalos nyilatkozat, semmi sem biztos, de ha így haladnak tovább a dolgok, nagyobb esély van arra, hogy az Xbox márka képében a jövőben sokkal inkább tisztelhetünk majd egy szolgáltatást, mint egy hardvert.

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
Ha Jacob Elordit kérdezed, idén ősszel a mokaszin a legmenőbb cipő
Jacob Elordi egyik kedvenc cipője ráadásul könnyen téliesíthető is.
Végre egy Ferrari-átépítés, amitől nem borzongunk
Az olasz sportkocsigyártó autóihoz nehéz úgy nyúlni, hogy ne legyen a vége szentségtörés, de ezt a GTC4 Lussót azért meghajtanánk.
Elkényezteti a gamereket jövőre a Valve
A 2022-ben piacra dobott Steam Deck után most három izgalmas, új eszközzel indítanak egész pályás letámadást.
Még idén összecsaphat Anthony Joshuával Jake Paul
Mike Tyson után egy újabb nagy skalpot gyűjtene be a youtuberből lett bunyós, de ez azért nehezebb meccsnek ígérkezik.
Resident Evil: új mobiljáték érkezik néhány napon belül
A Resident Evil: Survival Unit a legendás horror franchise legújabb mobiljátéka, és most hivatalosan is bejelentették a megjelenési dátumát.
Lottón lehet sírhelyet nyerni Jim Morrison és Oscar Wilde mellé
Párizsban morbid, de izgalmas nyereményjátékot hirdettek. Pénz helyett végső nyughelyet lehet nyerni.







