Tech
Zakopanéban van a világ legnagyobb hólabirintusa

A Snowlandia téli kalandparkban 2016-ban épült meg először a hatalmas labirintus. Idén sem feledkeztek meg róla.
Zakopane a magyarok körében is nagyon népszerű célpont – tőlünk, Észak-Magyarországról csupán három és fél órányi autóútra van, igaz, Budapestről azért már több, úgy öt óra. Viszont minden évszakban gyönyörű, akár túrázni, akár síelni, akár csak egy hangulatosat sétálni, kirándulni szeretnénk, a Magas-Tátra nagyszerű helyszín. Ilyenkor, télen ráadásul igazi különlegesség is várja az utazókat: a világ legnagyobb hólabirintusa.
A Snowlandia téli kalandparkban 2016-ban építették meg először a több mint 2500 négyzetméteres területet elfoglaló, egy kilométernél is hosszabb sétát kínáló útvesztőt, amelynek falai két méter magasak. Idén sem maradt el az építkezés, a napokban készültek el vele: a munkálatok úgy egy hónapot vesznek igénybe, és csak akkor tudják megcsinálni, ha tartósan fagypont alatt van a hőmérséklet.

A belépő a felnőtteknek 35, diákoknak és nyugdíjasoknak 30 złoty, azaz átszámolva durván 3000, illetve 2600 forint. Emellett többek közt szobrokkal berendezett jégkunyhó, valamint szánkópálya is színesíti a programokat, persze azok már külön belépő fejében, de csomagokat is kínálnak.
Marlon Brando esetében is működött! Jason Momoa farmerja megér egy próbát
Jason Momoa egy régi farmert kapott elő, ami egykoron a lázadó, laza stílust testesítette meg.
Na, ki a legboldogabb a világon – már megint?
Talán nem túl meglepő, hogy az északi országok újra taroltak, hazánk eredménye nem jó, de nem is tragikus.
Rég volt már Cybertruck-visszahívás? Hát itt van újra!
Ezúttal egy elszabaduló alkatrész okozhat gondokat – főleg más közlekedők számára.
Ne feledd! Még mindig szavazhatsz az InStyle Men of the Year 2025 jelöltjeire!
Tíz izgalmas kategória, negyvenegy kiemelkedő, példaértékű jelölt: te döntesz, hogy kik kapják a díjakat!
Zseniális grafika: ez a 25 éves klasszikus most fenomenálisan néz ki
Az, hogy régi klasszikusokat újra kiadnak, nem egy eget rengető hír. Az Amerzone esetében viszont a grafika hatalmas fejlődésen ment keresztül.
Gary Oldman 10 legemlékezetesebb alakítása
Ha az "ezerarcú színész" jelzőre gondolunk, azonnal Gary Oldman jut az eszünkbe.