Vannak a filmtörténetnek olyan örök kedvenc témái, amelyek időről időre visszatérnek. Ezek között is kitüntetett szerepük van a háborús moziknak – természetesen főként az első és második világháború ihleti meg a filmeseket, és például a nácikat főgonoszként elővenni ma is magától értetődőnek tűnik. Persze időnként más korok is előkerülnek, és az is változó, hogy mennyire ragaszkodnak a készítők a történelmi hűséghez, vagy mennyire engednek teret a fikciónak, akár valós helyszínekhez és eseményekhez kapcsolódva is.
A hazai mozikban most kezdik játszani az Érdekvédelmi terület című amerikai–angol–lengyel drámát, amely Auschwitz parancsnokának, Rudolf Hössnek és feleségének történetét meséli el, ezen keresztül a háború borzalmait bemutatva. Öt kategóriában jelölték Oscar-díjra, többek közt a legjobb film, a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb nemzetközi játékfilm címéért is versenyben van.
Ennek apropóján összegyűjtöttünk 22 olyan háborús filmet, amit mindenképpen érdemes megnézni:
22 háborús film, amit mindenképp látnod kell