50 nőt perelt be, mert azt mondták, rossz vele randizni

A hölgyek egy Facebook-csoportban rossz partiként említik a férfit. Sok pénzt követel a sérelemért.
Az ismerkedésre nagyon sok lehetőség van attól függően, hogy ki mennyire nyitott és mire vágyik pontosan. Egy Stewart Lewis Murrey nevű férfi például randiappon kereste az igazit, ahol összeakadt egy Kelly Gibbons nevű nővel. Chateltek, telefonon is beszéltek párszor, de végül személyes találkozásig nem jutott a dolog. Ez eddig semmi extra, milliónyi ilyen történik, valószínűleg naponta.
Csakhogy Gibbons az Are We Dating The Same Guy nevű Facebook-csoportban is közzétett egy posztot azzal kapcsolatban, mennyire negatív élmény volt számára a Murrey-vel folytatott ismerkedés, és hogy már az első telefonbeszélgetés során is igen durva volt a férfi. Ezért aztán úgy érezte, figyelmeztetnie kell nőtársait, hogy vigyázzanak vele. Később a The Times of Londonnak is kifejtette, nem szeretné, hogy barátnői ilyen férfival találkozzanak.
Szépen lassan aztán gyűltek a hozzászólások a poszt alatt, és előkerült több olyan hölgy is, akik személyesen is randiztak Murrey-vel. Ők sem túl hízelgő véleményt fogalmaztak meg, a téma pedig nagyon felkapott lett a közösségi médiában. Ez a férfinak persze nem nagyon tetszett, és úgy döntött, hogy bírósághoz fordul. Több nőnek maga vitte házhoz a keresetet, ők ettől komolyan meg is rémültek. Rágalmazás és személyiségi jogsértés miatt pereli a hölgyeket, azt mondja, összeesküdtek a jó hírnevének megsértése érdekében.
Az alperesek GoFundMe kampányt indítottak, hogy gyűjtsenek jogi védelmükre, egyikük pedig már a szólásszabadságra hivatkozva sikeresen tisztázta is magát a vádak alól. A többiek is értetlenül állnak a procedúra előtt, mondván ők csak a tapasztalataikat osztották meg.
(A borítókép illusztráció.)
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.