Promóció
A Cybertruck még sehol, de itt egy klassz Tesla töltő


Most éppen vezeték nélküli töltővel ütik el az időt, amíg az autó gyártása be nem indul.
A Tesla még 2019 őszén mutatta be a Cybertruck nevű, elképesztően egyszerű és szögletes pickupot. Normál ügymenetben ilyenkor a legtöbb gyártó már a következő évben elkezdi gyártani és forgalmazni a modellt, de persze most nagyon sok tényező hátráltatja az autóipart, így nem meglepő, ha csúszik egy-egy projekt. Ezt például már többször is halasztaniuk kellett Elon Muskéknak, és bár tavaly novemberben mintegy 1,5 millió előrendelésnél jártak, most éppen úgy tudni, idén év végéig indulhat be a gyártás. Addig is igyekeznek fenntartani a modell körüli érdeklődést, jobb híján kapcsolódó termékekkel.
Ilyen volt a 2021-ben piacra dobott Cyberbackpack hátizsák (amit igazából rajongók készítettek el, bár közben a Tesla levédette a nevet), és ilyen az a vezeték nélküli telefontöltő is, amit most lepleztek le. Ez a berendezés is a Cybertruckból merít, már amennyiben egy ilyen töltő elkészítéséhez bárhonnan is szükség van inspirációra. Meg kell hagyni, valóban elég szögletes lett, és nem is bonyolították túl. Azért így sem csak egy egyszerű, az asztalra fektethető lapot kapunk, a belőle kilógó vezetékkel, hanem a fogadó részt egy mágneses talpra is feltehetjük. Alumíniumból készült maga a töltő és a platform is, a készülékeink pedig az autóiparban is szívesen használt alcantara felületen pihennek.
A töltőt USB-C-n keresztül, a megfelelő csatlakoztathatjuk a hálózathoz, magát a telefont vagy AirPods-tokot természetesen nem kell kábellel összekötni a Wireless Charging Platformmal. Egyébként a töltés 15 wattal történik, és egyidejűleg akár három eszközbe is csorgathatjuk az áramot. A teljes felület bármely részére helyezhetjük ezeket az eszközöket, nem kell ügyelni precíz pozicionálásra, csak annyira, hogy ne a peremre fektessük a telefont, hiszen akkor nem érintkezik megfelelően a töltővel.
A forgalmazás még ebben a hónapban megkezdődik, a 300 dolláros, azaz mintegy százezer forintos ár viszont elég combosnak tűnik. Ennél akár nagyobb teljesítményű versenyzők is vannak jóval olcsóbban, a Xiaomi 20 wattosát például kicsivel tízezer alatt lehet megvenni. Oké, az egyszerre csak egy eszközzel boldogul.
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
Szigorú szabályok a forgatáson – így dolgozik egy kaszkadőr
Miközben gyakran életét és testi épségét kockáztatja egy film sikeréért, fontos betartania néhány igen szigorú szabályt.
Műalkotás készül Lionel Messi kedvenc góljából
Az argentin zseninek van miből válogatni, de nagyon kíváncsiak vagyunk, melyikre esett a választása.
Giorgio Armani tervezte ezt a fenséges luxusjachtot
Az olasz divattervező-ikon két szuperjachtot álmodott meg az Italian Sea Group számára, az egyiket most bocsátották vízre.
Nemet mondani a pénzre? Ez Schwarzenegger tanácsa
Karrierje korai szakaszában egy elég komoly ajánlatot utasított vissza, mert más volt az elképzelése a jövőjéről.
Nem csak stílusos - interjú Németh Bálinttal, az InStyle Men első nagykövetével
Az InStyle Men of the Year 2025 gálán mutatkozott be a közönségnek Németh Bálint, a magazin első nagykövete. A friss magazinban vele is olvashattok egy interjút.
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.