Ebben a viseletben láthatjuk majd a magyar csapatot az olimpián

Forrás: Adidas
2024. április 26.
Szerző: Lendvai Zsolt

Az Adidas által öltöztetett nemzeteket összekapcsolja egy központi dizájntörténet, de persze az egyedi vonások is fontos szerepet kapnak.

Hivatalosan is bemutatta az Adidas az idei párizsi olimpiára és paralimpiára szánt csapatfelszereléseket – köztük a Magyarországot képviselő sportolók ruházatait is. A márka számos nemzetet öltöztet az ötkarikás játékokra, így van egy egységes, központi dizájngondolat, amely összeköti ezen országokat. Viszont legalább ilyen lényeges, hogy az egyes nemzetek identitását is igyekeztek hangsúlyozni. A magyar csapatból Érdi Mária, Pigniczki Fanni, Koch Máté és Manhercz Krisztián vett részt a Párizsban tartott premieren.

Ami a központi gondolatot illeti, a sportolók belső tüzét, szenvedélyét próbálták megragadni, a látványvilág és a betűtípus is ezt erősíti. Ehhez egy ismétlődő vonalas mintázatot használtak, mindezt pedig a színek kavalkádja keltette életre. A márka történetében először a csapatok verseny-, pódium- és hétköznapi ruházatának 86 százalékát egyetemes dizájnelvek szerint válogatták, hogy a fogyatékossággal élő és az ép sportolók is kényelmesen, zavartalanul versenyezhessenek.

A magyar csapat számára készült ruházat esetében a mentazöldet, a viridiánt, a fehéret és az élénkpirosat használták. A színek keveredésével a teljes felület mintavilága és az országspecifikus felirat a sportolókban lángoló tüzes szenvedély látványvilágát keltik életre.

A csapatviseleteken túl az Adidas egy 2024-es sportolói csomagot is kínál – egy 49 darabos cipőkollekciót, amely 41 különböző sportágban szolgálja a sportolókat; ezek közül több mint 20-at idén nyáron a játékokon is láthatnak a nézők. A rikító narancssárga és rózsaszín külső talp szikrázó kontrasztot állít a tompa fekete felsőrésszel szemben – ezzel is jelképezve a világ legnagyobb megmérettetésén a saját sportáguk csúcsát képviselő sportolók közös szenvedélyének tüzét.

Nézd meg a magyar kollekciót a galériában!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Adidas olimpiai kollekció