Promóció
Zsinórban ez a harmadik negyedév, amikor csökkent az Apple bevétele

Viszont még így is jobban állnak, mint a konkurenseik.
Az Apple bejelentette, hogy a bevétele 1%-kal esett vissza a július 1-én zárult negyedévben, vagyis a világ legértékesebbnek tartott vállalatának ez már a harmadik olyan negyedéve zsinórban, amikor folyamatosan csökken a bevételük.
Bár a tendencia ereszkedő, az Apple bevételei így is a korábban becsültnél jobban alakultak, illetve tovább árnyalja a képet, hogy a júniusi negyedév hagyományosan a leggyengébb negyedév az Apple-nél, hiszen az újdonságokat általában szeptemberben mutatják be, és sokan kivárják készülékcserénél az új modelleket.
Legjobban a cég szolgáltatásai növekedtek, az Apple Music és az Apple TV+ egyre fontosabb bevételi lábai a cégnek, ezek 21,2 milliárd dollárt hoztak - vagyis az összesen 81,8 milliárdos bevételnek körülbelül a negyede ezekből származott.
Az iPhone-okon 39,7 milliárd dollár volt a bevétel, ami 2%-os csökkenést jelent éves szinten. Ennél nagyobbat estek vissza a Mac-ek, ott 7% volt a csökkenés, így azon 6,8 milliárd jött be. A kereslet legjobban az iPadek iránt csökkent, ott 20%-kal kevesebb bevételt termeltek.
Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook az eredményt kísérő nyilatkozatában a szolgáltatások rózsás adatait és a feltörekvő piacok erős eladásait hangsúlyozta, a visszaeséseket pedig a kedvezőtlen gazdasági környezetre vezette vissza.
A számítógépek és az okostelefonok piaca világszinten recesszióban van, a globális PC szállítások 16,6%-kal estek vissza, az okostelefonoké pedig 7,8%-kal, vagyis az Apple visszaesése bőven alulmúlja az iparági átlagot.

Promóció
Az amerikai sportmárka, a Gant bemutatja új férfi illatát

Promóció
Ismerd meg a superior kasmír termékekről híres Falconerit!
A bróker, a nyugdíjas és a revizor
Szidjuk a csúnya neppereket, akik átverik a gyanútlan vásárlót. Pedig a magánszemélyek se csupa kincset árulnak.
Ezekben a városokban a legdrágább az élet
Oké, hogy Budapesten piszok drága az albérlet, de szerencsére a közelében sincs a top 10-nek a magyar főváros, ha azt keressük, hol a legköltségesebb élni.
A világ legszebbjei közt a budapesti karácsonyi vásárok
Az Adventi Bazilika egyenesen díjnyertes, de a Vörösmarty téri karácsonyi vásár is több toplistán szerepel.
77 millióért árulják Tupac ujjlenyomatát
A rapper szexuális zaklatás miatt ült börtönben, ahhoz az eljáráshoz vették tőle az ujjlenyomatokat. De van itt valami Notorious B.I.G.-től is.
Egy E46 M3-nál vagányabb a másfél
Lenny Karenski megtanult hegeszteni, hogy saját magának készíthesse el a világ legmenőbb utánfutóját.
Megvannak a magyar válogatott csoportellenfelei az Eb-re!
Németországgal, Skóciával és Svájccal csapunk majd össze a jövő évi kontinenstornán.