Szórakozás
Különleges modellt készített a Rolex

Nem jellemző rájuk a mindenféle különkiadások, ez is csak korlátozott mennyiségben érhető el, kizárólag a válogatott ügyfeleknek.
A Rolex nem az a márka, ami minden héten új modellekkel és különkiadásokkal jelentkezik, a pár újdonságuk éves ciklusokban jön, a nagy modellváltások pedig nagyjából évtizedenként esedékesek, így viszonylag meglepő, hogy a nagy őszi óraexpókon kívül mutatnak be valamit. Tavaly ilyen volt a Le Mans-i 24 órás autóverseny 100. évfordulójára készített Daytona, és ilyen a mostani, a Bécsi Filharmonikusok tiszteletére kiadott Day-Date.

A Bécsi Filharmonikusokat 2009 óta támogatja a svájci óramárka, és erre az együttműködésre utal ez a 36 mm-es, sárgaarany Day-Date, mely nagyon szép, zománc számlapot kapott, melyen egy hegedű különböző részletei láthatóak a zöld három árnyalatában megfestve. A különkiadást először a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjén lehetett látni néhány zenész csuklóján, azóta pedig a Rolex megerősítette, hogy az óra csak korlátozott mennyiségben lesz elérhető a kiválasztott ügyfélkör számára.
110 ezer pók él együtt a világ legnagyobb hálójában
Több mint 110 ezer pók él egy 106 négyzetméteres hálórendszerben egy balkáni barlangban. Ráadásul két alapvetően magányos faj költözött össze.
21 év után visszatér az Audi A2
Az eredeti Audi A2 előremutató, ugyanakkor megosztó kisautó volt, az utód egészen más erősségeket csillogtat meg.
Asszertivitás: a hatékony kommunikáció módszere
„A kommunikáció legnagyobb problémája az az illúzió, hogy létrejött” – vélekedett George Bernard Shaw.
Az Apple eddig nemet mondott, most megváltoztatja a MacBookot
A Neo, az Air és a Pro mellé érkezhet a MacBook Ultra, és olyat hozhat, amit még nem láttunk ezeknél a gépeknél.
Erre költötték milliós gázsijukat a Harry Potter sztárjai
Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson dollár-tízmilliókat keresett a Harry Potterrel. Meglepően különbözően bántak a vagyonukkal.
Európa szelektíven gyűjt. Akkor miért nem hasznosítunk újra többet?
Az EU-ban felhasznált anyagok mindössze 12,2 százaléka származik újrahasznosításból. A körforgásos gazdaságra való átállás még mindig lassú.






