Promóció
115 éves börtönből lesz a legújabb japán luxushotel

Az egykori Narai Börtön 1908-ban épült, néhány éve pedig a japán kulturális örökség részét képezi. Most új funkciót kap.
Nara városa Honsú szigetén fekszik, nem messze Oszakától. Itt épült a Meidzsi-korban, 1908-ban Japán első nyugati stílusú büntetés-végrehajtási intézete, a Narai Börtön, jellegzetes vörös tégla falazatával. 1946-ban átnevezték Narai Fiatalkorúak Börtönére, ekkortól 16 és 26 év közötti elítélteknek biztosított helyet, akik különféle szakmákat tanulhattak szabadságvesztésük ideje alatt.

2017-es bezárása óta a japán kulturális örökség része a börtönépület, amely most új funkciót kap a Hoshino Restors kivitelezésében: 48 szobás luxushotellé alakítják. A cég közlése szerint az egyedi külsőt és a csillagszerű elrendezést megtartják, a belső tereket ugyanakkor teljesen újragondolják – nyilván elég bizarr is lenne, ha a jól fizető vendégeket cellákban vagy magánzárkákban akarnák elszállásolni.

Az összesen mintegy 6200 négyzetméteres komplexum a szobákon kívül helyet ad majd egy étteremnek, egy társalgónak, valamint múzeum is működik benne. A tervek szerint 2026-ra készülhetnek el, abban az évben nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt a szálloda. A történelmi helyszín és a különleges funkcióváltás vélhetően nagyon vonzóvá teszi majd a tehetős utazók körében, bár a tervezett árképzésről még semmit nem tudni.
A hotellé alakítás nem teljesen új ötlet, már 2017-ben felmerült, akkor arról volt szó, hogy 2021-től fogadnak vendégeket, más források szerint már a 2020-as (de végül a Covid miatt 2021-re tolt) olimpiára megnyitották volna. Végül viszont elhalasztották a munkálatokat, az évek során mindössze kisebb felújításokat végeztek. Itt forgatták az Alice Határországban című netflixes sorozat két epizódját.
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.