Promóció
Budapesten koncertezik Bruce Dickinson


Az Iron Maiden frontembere tizenkilenc év után ad ki új szólóalbumot, a lemezbemutató turné Magyarországot is érinti.
Leginkább az Iron Maiden frontembereként ismeri a világ Bruce Dickinsont, aki valóban a brit heavy metal együttes énekeseként ért fel a csúcsra. Emellett komolyan foglalkozott a vívással, írt regényeket, forgatókönyvet, hivatásos kereskedelmi pilótaként már többek közt a Liverpool focicsapatát is szállította, de vezetett már rádió- és tévéműsort is, vagyis igazi polihisztor, afféle reneszánsz ember. Ebből azért nem nehéz kitalálni, hogy zenélni sem csak az Iron Maidennel szeret, szólókarrierje jól megfér a zenekar mellett, 1990-ben jelent meg az első saját albuma, 2005-ben az eddigi utolsó.

Tizenkilenc év kihagyás után, 2024 elején azonban jön egy friss lemez, a The Mandrake Project, amelyen Dickinson régi zenésztársával és producerével, Roy Z-vel dolgozott együtt. Az első kislemez december elsején jelenik meg, ez lesz az Afterglow of Ragnarok, a bakelit mellé egy nyolcoldalas képregényt is csomagolnak. Ez a drámai és epikus dal ad ízelítőt a nagylemez narratívájából.
Bruce Dickinson úgy fogalmazott: „Fontos volt, hogy ezzel a számmal megadjuk a projekt alaphangját. A címéhez illően ez egy kemény dal, és egy elképesztő riff vezeti végig… de van egy igazi dallam is a refrénben, amely megmutatja azt a fény és árnyék játékot, amit az album többi része fog hozni… és csak várj, amíg meglátod a videót!”
Az új album megjelenését turné is követi, amelynek brazil és mexikói dátumait már korábban bejelentették, most pedig a többi állomást is nyilvánosságra hozták. Európában először a skóciai Glasgow-ban állnak színpadra május 18-án, majd további brit és holland koncertek után június elsején Magyarországon zenélnek a Barba Negrában. Dickinson mellett a gitáros Roy Z, a dobos Dave Moreno, a basszusgitáros Tanya O’Callaghan, a billentyűs Mistheria lesz.
Jegyek elsőként a hivatalos rajongói klub, valamint a regisztrált Live Nation-tagok számára lesznek elérhetők ma 11 órától, a teljes körű jegyértékesítés pedig november 10-én indul, 11 órakor a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon keresztül.

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Ezek a sztárok meghallgatás nélkül kapták meg ikonikus szerepüket
Sokszor szinte öldöklő csata folyik egy-egy fontos főszerepért. Máskor viszont egészen egyértelmű a helyzet.
Beszélni is tud a vakvezető robotkutya
A beszélő robotkutya nemcsak a tájékozódásban segítene a látássérült embereknek, hanem azt is elmagyarázná, mi történik körülöttük.
Tilda Swinton mint Voldemort – mit szólnátok?
Ralph Fiennes szerint saját maga számára ez a hajó már elment, de kolléganőjét nagyon jó választásnak tartaná.
A gyengén látó sofőröknek is szabadságot adhat az önvezetés?
A Tesla vezetéstámogató rendszere, a Full Self Driving emberi felügyeletet igényel – a cég egy videót osztott meg egy gyengén látó sofőrről.
A 10 legsikeresebb videójáték-franchise, amit a legrégebb óta pörgetnek a gamerek
Itt már nem is hosszú évekről van szó, hanem egyenesen a történelemről.
Piros Hublot vonzza a tekinteteket Usain Bolt csuklójára
A világ leggyorsabb embere igen feltűnő karórát választott a monte-carlói ATP-tenisztornára.







