A szerelem viszi a bűn útjára Alan Ritchsont
A Motor City a hetvenes évek Detroitjában játszódik, és egy pillanatra sem hagy látványos akció nélkül.
Már harmincnyolc év telt el, mióta először mozikba került az egyik legismertebb és legikonikusabb sci-fi akció-horror franchise, a Predator. Az évtizedek alatt több részt is megélt, sőt még két crossover filmet is magáénak tudhat, most pedig teljesen új megközelítésben tér vissza a mozikba. Az eddig főként negatív karakterként feltűnő idegen vadász most pozitív főszereplőként jelenik meg Dan Trachtenberg rendező mozijában, amely nemcsak ebben lesz más, mint elődjei.
Helló, kedves Olvasó! Ez itt az InStyle Men új sorozata, a Kedvezménykirály. Összegyűjtöttünk néhány aktuális akciót, ami téged is érdekelhet. Lesznek benne szerszámok, ruhák, italok és kütyük, valamint olyan szolgáltatások, amik mindannyiunk életében jelen vannak. Görgesd végig, hátha valami éppen neked is betalál!