Jármű
Leáldozóban a nagy óráknak: itt a 37-es Citizen búváróra


A Citizen elkészítette a Promaster Dive 37 mm-es változatát, így már vékony csuklón is jól mutat.
A Citizen először készít kisebb méretű változatot a Promaster Dive modelljéből. A búvárórák továbbra is népszerűek - jó arányok, masszív felépítés, jó leolvashatóság, 200 méteres vízállóság, tehát csomó praktikus érv szól mellettük -, viszont jellemzően ezek nagyobb darabok, a legtöbb 42-43 millimitéres tokátmérőről indul, de a 45-46 mm-es méret is átlagosnak mondható, tehát vékony csuklón nem feltétlenül mutatnak jól. Hogy mennyire lecsengőben van a túlméretes órák divatja, jól mutatja, hogy a Citizen is előállt egy 37 mm-es Promaster Dive-val.
Az óra ISO minősítésű búváróra, tehát 200 méterig vízálló, erős lume-mal rendelkezik, egy irányba forgatható a lünettája és folyómásodperccel bír - ez utóbbi azért fontos, hogy egy pillantással felmérhető legyen, ha elromlott és megállt. A tokba a Citizen saját, Eco Drive E168-as szerkezete került, mely mutatja a dátumot és napfényről működik, egy feltöltéssel akár hat hónapig is elvan.
Három színváltozatban készül, egy acélszínű tokkal, fekete számlappal, fekete szíjjal és lünettával, egy két számlappal, szíjjal és lünettával és egy csajosabb változat arany-PVD tokkal, ezüst számlappal és lünettával, rózsaszín szíjjal.

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
Edifier W820NB Plus V25: Technológia, ami tartja a ritmust veled
GTA Amerikán kívül? Ezek lehetnek a jövőbeli helyszínek
Sok rajongó évek óta arról álmodik, hogy egyszer egy GTA-epizód egy másik kontinensen, az Egyesült Államokon kívül játszódjon. Most a Rockstar Games egyik alapítója elárulta, miért történt ez eddig csak egyszer.
Erőszakos videójátékok: bekeményít a YouTube
A YouTube bejelentette, hogy módosítja a fiatalkorúakat védő irányelveit. Bizonyos videójátékos tartalmakat a jövőben csak nagykorú, bejelentkezett felhasználók nézhetnek meg.
Leonardo DiCaprio 10 legjobb filmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, milyen érzékkel választja meg a szerepeit.
Eladó a McLaren, amivel Senna először nyert hazai pályán
A brazil versenyzőlegendának nagyon sokat jelentett szülőhazája, ezért is olyan fontos ez a versenyautó.
Ilyen lehet az első széthajtható iPhone – akár már jövőre jöhet
Az Apple egyelőre titkolózik, de az iparági pletykák már egyre többet sejtetnek a rejtélyes mobilról.
A Barcelona sztárjainak az AMIRI szállítja az eleganciát
A katalán futballóriás ötéves megállapodást kötött az amerikai divatházzal.







