Promóció
Egymillió dollárt fizetett Tupac gyűrűjéért Drake


A koronát mintázó ékszer értékét ennek harmadára becsülték, a jelek szerint a kanadai rappernek minden pénzt megért.
A hip-hop műfaj születésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte egy online árveréssel a Sotheby’s aukciósház. Ennek keretében kínálták eladásra azt a rubinnal és gyémánttal is kirakott aranygyűrűt, amely Tupac Shakuré volt. Az 1996 szeptemberében meggyilkolt rapper egy héttel halála előtt, utolsó nyilvános szereplése alkalmával is ezt viselte az MTV Video Awards díjkiosztón.
Erről a gyűrűről van szó:
A becslések 300 ezer dollárra, átszámolva úgy 107 millió forintra tették az értékét, viszont végül ennek a többszöröséért, egészen pontosan egymillió-tizenhatezer dollárért, bő 354 millió forintért vette meg valaki. Ilyenkor általában a vásárló kiléte titok marad, ezúttal viszont a legmagasabb licitet tevő büszkén vállalta magát. Nem másnak fogott ilyen vastagon a ceruzája, mint Drake-nek – a kanadai rapper nem szégyenlősködött, amikor ajánlatot kellett tenni.
Ezzel az ikonikus gyűrű minden idők legdrágábban eladott hip-hop vonatkozású ereklyéje lett, egyúttal a Sotheby’s valaha volt legnagyobb bevételei közé sorolhatjuk a mostanit. Drake egyébként – ha ebből nem derült volna ki – nagy rajongója Tupac munkásságának, tavaly az ő számait hallgatta legtöbbet a Spotify-on.

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
Szigorú szabályok a forgatáson – így dolgozik egy kaszkadőr
Miközben gyakran életét és testi épségét kockáztatja egy film sikeréért, fontos betartania néhány igen szigorú szabályt.
Műalkotás készül Lionel Messi kedvenc góljából
Az argentin zseninek van miből válogatni, de nagyon kíváncsiak vagyunk, melyikre esett a választása.
Giorgio Armani tervezte ezt a fenséges luxusjachtot
Az olasz divattervező-ikon két szuperjachtot álmodott meg az Italian Sea Group számára, az egyiket most bocsátották vízre.
Nemet mondani a pénzre? Ez Schwarzenegger tanácsa
Karrierje korai szakaszában egy elég komoly ajánlatot utasított vissza, mert más volt az elképzelése a jövőjéről.
Nem csak stílusos - interjú Németh Bálinttal, az InStyle Men első nagykövetével
Az InStyle Men of the Year 2025 gálán mutatkozott be a közönségnek Németh Bálint, a magazin első nagykövete. A friss magazinban vele is olvashattok egy interjút.
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.