Promóció
A feketén túl: milyen színű ruhákat hordjon egy férfi?


A férfiak jelentős részének ruhatárát a fekete-fehér darabok teszik ki. Nem hiába, hiszen ezeket a legkönnyebb párosítani a többivel. Ha színesebb kombinációban gondolkodunk, érdemes odafigyelni néhány dologra, mert ahogy a női nemnél, úgy a férfiaknál is meg lehet találni a legjobb kombinációt adott bőrtípushoz, hajszínhez, de ugyanúgy át lehet esni a ló túloldalára egy kellemetlenül harsány színnel.
Te melyik színtípusba tartozol?
Természetesen nem úgy kell gondolni a leírtakra, mintha kőbe vésett szabály lenne, de iránymutatásul szolgálhat a hideg-meleg színek megválasztásában. Alapvetően ezt a két tónust különböztetjük meg markánsan annak jegyében, milyen hőérzetet keltenek, ha ránézünk.
A színskála szerint meleg színeknek tekintjük a piros-narancs-sárga variációit, míg hidegnek a zöld-lila-kék különböző árnyalatait. Lesarkítva a dolgokat, a férfiak színtípusait a négy évszaknak megfelelően kategorizálják, ami alapján a következő az általános igazság: a tavasz típushoz leginkább a világos, meleg színek illenek, a nyárhoz a világos és hideg, az őszhöz a sötét és meleg, míg a télhez a sötét és hideg.
Tavasz
Az ebbe a kategóriába tartozó férfiak hajszíne szőke, világosbarna, vöröses szőke, bőrük világosabb árnyalatú, szemük pedig a kék és a zöld különböző árnyalatai.
Itt érdemes a meleg tónusokat választani, de nem lehet mellélőni a homokszín, a krémsárga, a sötétlila és a türkiz színekkel sem. Karóra esetén az aranyozott jó választás.

Nyár
A nyár típus bőre rózsaszínes, bézs tónusokból áll, hajuk hamvasszőke vagy a barna különböző árnyalatai, szemük színe mogyoróbarna, szürke, feketés.
Ajánlott a törtfehér, kakaóbarna, azúrkék színek használata, de még a világos rózsaszín is jó választás lehet. Ékszerek és kiegészítők esetén leginkább az ezüstöt ajánlott használni.

Ősz
Az ősz típus bőre barnás, csontszínű, olíva árnyalatú, hajuk világosbarna, aranyszőke, gesztenye színű vagy vörös, szemük kék, zöldesbarna, feketés, sötétbarna.
Érdemes a barna különböző árnyalatait választani, de a barack, a drapp és a bézs színek is jól mutatnak, ahogy a mustársárga is nekik áll jól igazán, kiegészítőknél pedig egy aranyozott, barna szíjas óra is opciót jelenthet.

Tél
A típus bőrtónusa leginkább a hideg színek felé hajlik, lehet nagyon fehér és a bézs valamely árnyalata, szemük színe világoskék, zöld, sötétbarna, zöldesbarna, hajuk tejfölszőke, ezüstszürke, barna, sötétbarna, fekete.
Ajánlott az élénkebb színek viselése, mint például a lila, a mentazöld, a piros, a ciklámen, a kék. Kiegészítők esetén a sötétebb színeket érdemes választani.


Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Ezek a sztárok meghallgatás nélkül kapták meg ikonikus szerepüket
Sokszor szinte öldöklő csata folyik egy-egy fontos főszerepért. Máskor viszont egészen egyértelmű a helyzet.
Beszélni is tud a vakvezető robotkutya
A beszélő robotkutya nemcsak a tájékozódásban segítene a látássérült embereknek, hanem azt is elmagyarázná, mi történik körülöttük.
Tilda Swinton mint Voldemort – mit szólnátok?
Ralph Fiennes szerint saját maga számára ez a hajó már elment, de kolléganőjét nagyon jó választásnak tartaná.
A gyengén látó sofőröknek is szabadságot adhat az önvezetés?
A Tesla vezetéstámogató rendszere, a Full Self Driving emberi felügyeletet igényel – a cég egy videót osztott meg egy gyengén látó sofőrről.
A 10 legsikeresebb videójáték-franchise, amit a legrégebb óta pörgetnek a gamerek
Itt már nem is hosszú évekről van szó, hanem egyenesen a történelemről.
Piros Hublot vonzza a tekinteteket Usain Bolt csuklójára
A világ leggyorsabb embere igen feltűnő karórát választott a monte-carlói ATP-tenisztornára.







