Két új szemüveg-kollekciót mutatott a Ferrari

Forrás: Ferrari
2024. március 14.
Szerző: Lendvai Zsolt

Ezúttal is az Essilor Luxotticával társultak, az egyik sorozat a divat, a másik a versenysport irányából közelíti meg a témát.

A Ferrarit elsődlegesen természetesen gyönyörű és gyors utcai, valamint versenyautóiról ismerjük, de természetesen azokra is lőnek, akik egy sportkocsit nem engedhetnek meg maguknak. Így a férfi és női divatban, ajándéktárgyakban, gyűjthető ereklyékben, gyerekeknek szóló termékekben, valamint egyéb kiegészítőkben is utaznak. Meg persze szemüvegekben. E téren most újra az Essilor Luxotticával dolgoztak együtt, a közös munka gyümölcse pedig két új kollekció, összesen hat modellel.

A Ferrari nevet viselő szériát elsősorban utcai viseletnek szánják, és a márka egyéb divat- valamint életmódtermékeihez igazították ezek megjelenését, hogy a vásárlók egységes szettet tudjanak összeállítani, vagy éppen megkoronázni az adott szemüveggel. Igyekeztek egyedi textúrákat, merész színeket választani. Érdekesség, hogy nemcsak a napszemüvegekre mentek rá, hanem a dioptriásokra is.

A Scuderia Ferrari sorozatot ezzel szemben a Formula–1 inspirálta, a versenypályák adják a természetes közegét. Míg a másik kollekcióban a fém dominál, itt erős, strapabíró műanyag-gumi kombinációkat alkalmaztak. A formákat tekintve az aerodinamikát is szem előtt tartották, már legalábbis ami a látványt illeti. Magától értetődő módon a Ferrari emblémája egyikről sem maradhatott le.

Nézd meg mind a hat modellt a galériában:

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Ferrari x Essilor Luxottica szemüvegek