Ajkai és szemöldökei kapták a legmagasabb pontszámot, ám az átlagosnál valamivel magasabb homloka kissé lefelé húzta az összértékelést.
Orrának pozíciója és formája bizonyult a legfőbb erősségének, gyengeségként az állát jelölték meg.
Szemei és azok elhelyezkedése tökéletes, de szemöldökét kevésbé értékelték pozitívan.
Szemeinek elhelyezkedésére csaknem a maximális adható osztályzatot kapta, az összképet a tudomány szerint arcformája és szemöldökei húzták le.
A szupermodellnek viszont éppen a szemöldöke és a homloka ért el magasabb pontszámot, szemeinek távolsága is a toplista felső hányadába helyezte, de álla miatt nem kerülhetett a hatodiknál jobb pozícióba.
Korunk egyik legnépszerűbb énekesnőjét épp ellenkezőleg értékelték: Szemöldökére valamivel gyengébb pontokat adtak, de álla és ajkai felfelé röpítették.
A homlok és az áll voltak a legnagyobb erényei, míg levonást szemöldökei miatt kapott, valamint az orra és az ajkai közötti, átlagosnál nagyobbnak mondott távolság miatt.
Orra és álla repítette a dobogó harmadik fokára, dr. De Silva szerint szépsége kortalan.
Homloka és szemöldöke érdemelt említést pozitív szempontból, de arcformájára is maximális pontszámot kapott. Álla kissé gyengébbet.
Az amerikai modell esetében a legnagyobb vonzerő – tudományos szempontból – szimmetrikus arcformájában és közel tökéletes állában rejlik, de a legjobbak közt volt szemeinek elhelyezkedése is. A maximalisták a szemöldökrésznél találhatnak kivetnivalót. Vagyis matematikailag ő a világ legszebb nője.