Ez a görög taxis 4,6 milliót tekert egyetlen Mercedesbe

Forrás: Daimler AG
2024. április 20.
Szerző: Lendvai Zsolt

Grigoriosz Szahinidisz teljesítménye egészen figyelemre méltó, de a világcsúcstól így is elmarad.

Sokszor halljuk, hogy az autóipar már túl vagy a fénykorán, legalábbis ami a tartós konstrukciókat illeti. Egyesek szerint a kilencvenes évek vége és a kétezresek eleje volt a csúcs, mert akkor már lényegében mindenre képesek voltak a mérnökök, de még nem igazán volt tényező a tervezett avultatás. Mások viszont még korábbra teszik a zenitet. Nehéz lenne igazságot tenni, hiszen azért ma is vannak típusok, amelyek a megfelelő karbantartás mellett a világból is kimennek, de természetesen a múltban kutakodva is találunk szép számmal autókat, amelyekről elhinnénk, hogy elpusztíthatatlanok.

Ilyenek a régi Mercedesek is, amelyek tömegével kezdenek új életet Afrikában, ahol még nagyon-nagyon sokáig futnak azután, hogy Európában már kidobták őket. De nem mindenki válik meg könnyen hű társától. A görög Grigoriosz Szahinidisz például taxisként csavart bele 4,6 millió kilométert állólámpás Mercedes-Benz 240D-jébe, főként Szaloniki utcáin, de sokszor külföldön is. Igazából ez a hihetetlen szám már néhány évvel ezelőtt megvolt neki.

Szahinidisz a nyolcvanas évek elején jutott hozzá az akkor csupán néhány esztendős, 1976-os gyártású Mercedeshez, testvére segítségével vásárolta Németországból. Hosszú karrierje során olyan illusztris utasokat is szállított, mint a német futballsztár, Gerd Müller, vagy éppen a görög miniszter Kosztasz Karamanlisz. Utazási irodáknak bedolgozva Macedóniát, Németországot, Bulgáriát is járta egyebek mellett, ahová üzletembereket vitt. A délszláv háború idején még a segélyszállítmányokat kijuttatásában is részt vett. Az 1989-es nagy szaloniki havazás alatt sem állt le, pedig akkor alig mentek a taxik, a hatóságok sem javasolták, hogy bárki útnak induljon. Ekkor például egyszerre kilenc fagyoskodó lány is bepréselődött hozzá, hogy hazajusson.

Az évtizedek során anyagi helyzete nem engedte meg, hogy lecserélje az autót – ha megtette volna, csakis újabb Mercedest választott volna. A gondoskodást azért a 240D is igényelte, háromszor kellett motort cserélnie. Amikor végül nyugdíjazta az autót, írt egy köszönőlevelet a gyártónak, amiért ennyire tartós és strapabíró kocsit gyártottak. A stuttgarti Mercedes-múzeum képviselői személyesen keresték fel, és végül az intézménynek ajándékozta a kilométer-milliomos taxit. Cserébe egy vadiúj C 200 CDI-t kapott.

Szahinidisz 240D-je még ezzel a 4,6 kilométerrel is csak második az örökranglistán. A 2018-ban elhunyt Irving Gordon mintegy 5,15 millió kilométert autózott 1966-os Volvo P1800S-ével.