Promóció
Mesterséges intelligenciával keverte rasszista botrányba az igazgatót egy amerikai tesitanár

A meghamisított felvétel több árulkodó jelet is tartalmazott, így a rendőrök elfogták és letartóztatták a férfit.
Volt már olyan a világtörténelemben, hogy egy beosztott nem elégedett maradéktalanul a főnökével. Talán olyan is, hogy bizonyos fórumokon elkezdte fúrni, megpróbálta rossz hírét kelteni. A Pikesville-ben működő középiskola korábbi tornatanára azonban egészen újszerű módszert választott, a modern technikát hívta segítségül: mesterséges intelligenciával állított elő egy hangfelvételt, amelyben az igazgató rasszista és antiszemita kijelentéseket tesz.
A felvétel januárban kezdett terjedni a közösségi médiában, de a rasszistának beállított Eric Eiswert természetesen tagadta, hogy valóban ő szerepelne a hanganyagon. Ennek ellenére rövid időre felfüggesztették, ám hamar kiderült, nem valódi a felvétel, és igazából nem ő hallható rajta. Szakértők szerint maga a hangzásvilág, a feltűnően tiszta háttérzaj, valamint a szünetek és levegővételek hiánya árulta el a csalást.
A klipben elhangzott a tornatanár, az intézmény korábbi sportigazgatója, Dazhon Darien neve is, mintha őt is szidalmazná az igazgató. A gyanú szerint pont ő volt az elkövető: az iskolai számítógépeken használt OpenAI-s eszközöket és a Microsoft Bing Chat szolgáltatását, továbbá e-mail-címét és az ahhoz megadott visszaállítási telefonszámot is összefüggésbe tudták hozni a hangfájl terjesztésével. Darient a repülőtéren tartóztatták le, és ezen az eseten kívül az iskola kárára elkövetett lopással és hűtlen kezeléssel is gyanúsítják.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.
Charlie Sheen lakóbusza: ha egy jármű mesélni tudna…
A hedonista életmódot folytató színész a kilencvenes években vette ezt a Prevost Marathont, amelyből később turnébusz lett.
A suliba repít vissza ez az új kalandjáték
Egy új nyílt világú játék hozza vissza a Rockstar-féle 2006-os Bully hangulatát. Az Agefield High: Rock the School az iskolai hétköznapokra, a fiatalos könnyelműségre és a 2000-es évek nosztalgiájára épít. De vajon ma is működhet ez a koncepció?
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!







