III. Károly Jaguarja – a királyi család első elektromos autója

Az angol király még megkoronázása előtt, hercegként vette az I-Pace-t, saját pénzéből.
A brit királyi család által használt járműveket viszonylag jól lehet korszakolni. A huszadik század első felében főként Daimlerekkel furikázták őket, majd II. Erzsébet idején kezdtek áttérni Rolls-Royce-okra, de ez persze soha nem jelentett kizárólagosságot, a 2022-ben elhunyt királynőt sokszor fotózták le például Land Roverekben, Range Roverekben. A kétezres évek elején aztán Bentley-kkel is bővült a flotta. Tavalyi állás szerint leggyakrabban Bentley State Limousine-okat és Rolls-Royce Phantomokat vettek igénybe.
III. Károly pedig már hercegként is elkezdett nyitni az alternatív hajtások felé, van egyebek mellett E85-üzemre átalakított Aston Martin DB6 Volante is áll a garázsában, a 2018-ban vásárolt Jaguar I-Pace hobbiterepjárója pedig állítólag a királyi család első tisztán elektromos kocsija. Ez utóbbit kínálják most árverésre.

Az angol márkának amúgy ez a legelső villanyhajtású típusa, és kézenfekvő választás volt Károlynak, aki nagy környezetvédő hírében áll. Úgy hírlik, eléggé kedvelte is a kocsit, egyszer azt mondta a kíváncsiskodóknak, hogy csöndes, de halálos. Édesanyja, II. Erzsébet, valamint menye, Meghan Markle is utazott a Jaguarban, ami mindössze három évig volt meg neki, alig háromezer mérföldet, azaz 4800 kilométert futott, majd visszakerült a Jaguarhoz.
Egyediségét a híres extulajdonoson kívül az adja, hogy bár Eiger Grey színben gördült le a gyártósorról, Károly külön kérésére átfényezték Loire Blue kékre. Egyetlen másik I-Pace sem viseli ugyanezt a színt. Felszereltségét tekintve nyilván fullos az SUV, ami pedig a teljesítményt illeti, 400 lóerőt és 696 newtonmétert tud a kétmotoros rendszer, 365 kilométeres hatótáv mellett.
Később persze más tulajdonosoknál is megfordult a Jaguar, így összejött bele 56 ezer kilométer, ami mondjuk még mindig elég szerény. Most a Historics Auctioneers bocsátja licitre, és akár 70 ezer fontos, átszámolva 31,7 millió forintos összegben reménykednek.
Nézd meg jobban a királyi Jaguart:
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!