Kevés olyan filmcímet mondhatnánk 2024-ből, amit nagyobb várakozás övez, mint a Joker folytatását, amely Joker: Folie à Deux címmel október 3-án érkezik a magyar mozikba. A főszerepben természetesen Joaquin Phoenix tér vissza, aki a karakter korábbi megformálóihoz képest egy sokkal nyomasztóbb, egészen másképp őrült tartalommal töltötte meg a DC-univerzum gonosztevőjét. Sikerrel, mert a kritikusok és a nézők is nagyon szerették a produkciót. A második részben Harley Quinnként beszáll mellé Lady Gaga.
Most végre kijött az első teljes előzetes is:
A cím – Kétszemélyes téboly – meglehetősen beszédes, a fonalat Arthur Fleck, azaz Joker figurájával az Arkhami Elmegyógyintézetben vesszük fel az első rész eseményei után. Fleck itt ismerkedik meg Harley Quinnel, az előzetesben közös táncukba is belepillanthatunk. Úgy fest, a sztorit nem ütik fel egy új Harley Quinn-eredettörténettel, a női karakter már kiforrottan jelenik meg.
A filmet szokták jukebox musicalként is emlegetni, ugyanis legalább tizenöt jól ismert sláger feldolgozását hallhatjuk majd benne, köztük a That’s Entertainmentet az 1953-as A zenevonatból. A sztori javát persze továbbra is rejtegetik, de már nem kell nagyon sokat várni a premierre.
27 nagyszerű gengszterfilm, amit vétek lenne kihagyni