Promóció
Egymilliárdot hagy állataira, mert gyerekei nem látogatták
A tehetős kínai asszony mindenféle rossz érzés nélkül hagyja ki végrendeletéből gyermekeit.
Mintegy egymilliárd forintnyi kínai jüant hagy hátra maga után várhatóan egy Liu nevű sanghaji asszony. Gondolhatnánk, hogy három gyermekének soha nem lesznek anyagi gondjai, csakhogy a tehetős nő rájuk egyetlen fillért sem örökít: minden vagyonát kutyáinak és macskáinak szánja. A pénzt egy állatklinika kapja meg azzal a feltétellel, hogy vigyáznak majd Liu házi kedvenceire és azok utódaira.
Azért hozta meg ezt a fura és radikális döntést, mert úgy érezte, saját gyermekei elhanyagolták idős korában, amikor pedig beteg lett, nem is látogatták. Közben azonban imádott kutyusai és cicusai végig ott voltak mellette. Kínában minderre jogilag minden lehetősége megvan, és a közösségi médiában is sokan támogatják, mondván hasonló helyzetben ők is így cselekednének.
A végrendeletet feldolgozó hivatal munkatársai arról biztosították a nőt, hogy ha meggondolja magát, bármikor módosíthatja végakaratát. Az egyébként nem derült ki a híradásokból, hogy pontosan hány éves az asszony, csupán annyit tudni, hogy idős.
(A borítókép illusztráció.)
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Időtálló és könnyen variálható! Ryan Gosling inge még most is tuti választás lehet
Ryan Gosling inge még bőven belefér ebbe a hőfokok között csapongó időszakba.
Bitang különkiadással búcsúzik az Alfa ikerturbós V6-osa
A Giuliából és a Stelvióból is elkészült a Quadrifoglio Super Sport, de egyikből sem gyártanak túl sokat.
Fokozzák a korai halálozás rizikóját az ultrafeldolgozott élelmiszerek
Harminc éven át vizsgálták a pácienseket, de nem mindegyik feldolgozott élelmiszer bizonyult egyformán veszélyesnek.
Jeremy Clarkson lett a legvonzóbb brit férfi – újra
Elég meglepő eredmény született, a 64 éves műsorvezető zsinórban másodszor végzett az élen.
A Jacob & Co. bokszolós órájától eldobod az agyad
A csöppet sem visszafogott, erősen limitált szériás karórával Tyson Fury és Olekszandr Uszik meccsére hangolnak.
Ezek a helyek Európa rejtett gyöngyszemei – magyar is van köztük
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.