Rajongó tervezte a Lego Polaroid-kameráját

A Lego Ideas nagyszerű felület arra, hogy mindenki bedobja ötleteit a közösbe, de persze nem mindegyik valósul meg.
A Lego még 2008-ban indította el az Ideast, ami arról szól, hogy bárki beküldheti saját ötleteit. Amennyiben a közösség tetszését elnyeri, és megkapja a kellő mennyiségű támogató szavazatot (ami most tízezer), akkor a játékgyártó ténylegesen megvizsgálja a megvalósíthatóságot. Természetesen arra is figyelemmel kell lenni, hogy nem sért-e szerzői jogokat a terv. Ha ezen a rostán is átjutott, akkor gyártásba megy, ráadásul a kitaláló még egyszázalékos részesedést is kap.
Most megjelent az ötvenharmadik ilyen készlet is, méghozzá a Polaroid OneStep SX-70-es fényképezőgép. Ennek – mármint az igazinak – az a különlegessége, hogy a gyártó első tükörreflexes kamerája volt, és a világ első instant DSLR gépe. A Lego-változatot 516 kis kockából lehet összerakni, természetesen a lencse, a kereső és minden egyéb a lehető legjobban hasonlít az eredetire, még a márka védjegyének számító színskála is megvan. Tartozék továbbá néhány kész fotó, nyilván legóemberekről.
A Lego Ideas Polaroidja január elsejétől lesz kapható a webshopban és egyes üzletekben is. Előrendelni már lehet, ára pedig 34 ezer forint.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!