Már a rendőrség is „keresi” Margot Robbie Oscar-jelölését

Persze nem igazi nyomozásról van szó, csak egy humoros poszttal állnak ki a színésznő mellett.
Még ki sem osztották az idei Oscar-díjakat, máris kerekedett egy kisebb botrány: a legnagyobb 2023-as kasszasiker, a Barbie ugyanis bár bekerült a Legjobb film várományosai jelöltjei közé, de sem Greta Gerwig rendező, sem pedig a címszerepet alakító Margot Robbie nem kapott jelölést a maga kategóriájában.
Íme, a jelöltek listája:
Ezen aztán az internet népe mellett a szakma egy része is kiakadt. Ryan Gosling – aki a filmben Kent formálja meg, és versenyben van a Legjobb férfi mellékszereplő címéért – például arról beszélt, nincs Ken Barbie nélkül. Kiadott egy hosszabb közleményt, amelyben megemlíti, hogy bár örül saját jelölésének, de egyúttal hangot adott mély csalódottságának is Gerwig és Robbie mellőzése miatt. A People magazin egy meg nem nevezett forrása szerint még az Oscar-díjat odaítélő Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának is van olyan tagja, aki helytelennek tartja a döntést.
Most pedig az ausztráliai Victoria rendőrsége szállt be a kritikusok közé egy poszttal, amelyben arról írnak, hogy rablás miatt nyomoznak az ügyben. Nem szégyellték a Police investigate as Margot Robbied címet használni, ami a színésznő nevéből csinál szójátékot, mondván, hogy meglopták a sztárt. Úgy hivatkoznak Margot Robbie-ra, mint a Ramsey Street korábbi lakójára – ez egy fiktív utca az ausztrál Neighbours (Szomszédok) című sorozatban, amelyben pályája kezdetén három évig szerepelt.
Egyúttal kihasználják a lehetőséget egy kis edukációra is, mivel a bejegyzés folytatásában leírják, milyen természetű bűncselekményt hogyan érdemes bejelenteni. Már csak az a kérdés, hogy egy-egy ilyen poszton mennyire tud mostanában nevetni a színésznő.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.
Élőben tolmácsolhat hamarosan az Apple AirPods
Az iOS 19 hozhatja meg a rendkívül hasznos új funkciót az Apple vezeték nélküli fülhallgatójába.