Marlon Brandót nem véletlenül emlegetik minden idők legkiválóbb színészei között, hiszen nemcsak tehetsége volt elképesztő, emellett a method acting és a Sztanyiszlavszkij-módszer neves képviselői közt is számontartják. Azonban az ötvenes évek nagy sikerei, valamint az 1955-ös A rakparton főszerepéért kapott Oscar-díja után a hatvanas években hanyatlani kezdett pályája. Az 1972-es A Keresztapát sokan a nagy visszatérésének tartják – ebben van is valami, hiszen zseniálisan játszotta el Don Vito Corleonét, ami meghozta második Oscarját.
Csakhogy Brandóval állítólag egyáltalán nem volt könnyű együtt dolgozni, olyannyira, hogy a Paramount Pictures filmstúdió akkori vezetője, Robert Evans ellenezte is, hogy neki adják a karaktert. Végül mégis megkapta, sikerre is vitte, és számos szállóigéjét még ma is fejből ismételjük. De maga Brando pont, hogy nem fejből mondott sok mindent, ugyanis nem igazán volt hajlandó megtanulni a szövegét.
Ehelyett a látóterében helyeztek el súgókártyákat, azokat használta mankóként. Persze alkalmazkodni kellett a díszlethez, okosan kellett kitalálni, hogy olvashatóak legyenek a kártyák, de semmiképp sem látványosak. Ezért aztán előfordult, hogy például lámpák mögé rejtették azokat. Sőt, még a Tom Hagent, Corleone fogadott fiát, tanácsadóját, a család ügyvédjét alakító Robert Duvall mellkasára is kerültek efféle papírok.
Brando utólag azt mondta erről a megoldásról, hogy egyáltalán nem a lustaság miatt használt súgókártyákat. Sokkal inkább a spontaneitást próbálta valamelyest megtartani általuk. Továbbá a mindennapi életben is jellemző, hogy az emberek keresik a szavakat, mielőtt kimondanak valamit, sőt még akkor is, amikor már belekezdtek a beszédbe. Hát, ő így is kereste.
(forrás: Entertainment Weekly)
Szereted a gengszterfilmeket? Ezeket nézd meg!
27 nagyszerű gengszterfilm, amit vétek lenne kihagyni
Itt pedig az idén 50 éves A Keresztapa II-ről tudhatsz meg többet:
12 érdekesség, amit talán nem is tudtál A Keresztapa II-ről