Egy a 106-ból: eladó McLaren Speedtail

Egy a 106-ból: eladó McLaren Speedtail
Forrás: Rm Sotheby's

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Már a bemutatásakor is inkább műtárgyként kezelték, mint szupersportautóként. Ez pedig a 69. darab, ha érted.

A McLaren Speedtailt 2018-ban mutatták be, és az F1 és a P1 szupersportautól szellemi utódjaként emlegették, miközben az autó nagyon különbözött mindentől, amit a cég addig készített. Például nem versenypályára készült - nem mintha ott különösebb szégyenkeznivalója lenne -, hanem amolyan szupermodern műtárgy lett, amellyel mellékesen nagyon gyorsan lehet haladni.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

A Speedtail műszaki alapjait a McLaren akkori szabvány elemeiből építették, vagyis karbon monocoque vázat kapott, amihez egy 4 literes, turbós V8-at párosítottak, amelyet a McLaren 720S-ből akkor már ismert a közönség. A különbség annyi volt csupán, hogy a P1-hez hasonlóan egy hibrid hajtáslánccal támogatták meg, így összesen 1036 lóerős teljesítményre volt képes, amihez mindössze 1430 kiló száraz tömeg tartozott. Így a 0-300-at 12,8 másodperc alatt futotta.

Kép
forrás: Rm Sotheby's

A végsebessége viszont már sokkal érdekesebb: 400 km/h körüli tempóval volt képes hasítani, és ebben már a karosszéria különleges kialakításáé volt a főszerep. Az autó ugyanis 5,1 méter hosszú volt, vagyis bő fél méterrel hosszabb a McLaren P1-nél, és szemmel láthatóan a nagy sebességre optimalizálták a szélcsatornában. A leszorítóerőt nem spoilerek, hanem diffúzoros rendszer termeli. A rendkívül áramvonalas autón visszapillantó sincs, a feladatukat kamerarendszerre bízták, és az F1-hez hasonlóan a sofőr ebben is középen ül, a két utas pedig valamivel hátrébb, kétoldalt foglal helyet.

A McLaren Speedtailből mindössze 106 példányt készítettek, pontosan annyit, amennyit a 90-es években az F1-ből, és azt mind el is kapkodták, annak ellenére, hogy 1,75 millió fontba, azaz akkori árfolyamon 650 millió forintba került.

Ha akkor lecsúsztál volna róla, és azóta is éppen egy speedtailnyi hely árválkodik üresen a garázsodban, akkor itt a remek lehetőség, ugyanis a pajzánul hangzó 69. darabot hamarosan árverésre bocsátják az Rm Sotheby's-nél, kékes-ezüstös fényezéssel, az órájában mindössze 54 mérföldes futással.

Az értékét 700-850 millió körül becsülik.

Galéria / 7 kép

McLaren Speedtail

Megnézem a galériát

Videók

Kép
Stílus

Négy limitált Seiko a 145. születésnapra

A nagy tradíciókkal rendelkező japán óragyártó szép jubileumhoz érkezett, ezt pedig méltóképpen, gyönyörű órákkal ünneplik meg.

Kép
Jármű

Ferrari mint pajtalelet? Ekkora szerencse nem is létezik!

Idehaza már egy keveset futott Zsiguli vagy Trabi felbukkanásának is sokan nagyon örülnek, de ez itt egy Ferrari 360 Modena!

Kép
Életmód

Te hogyan reagálsz a stresszre? Ezt árulja el rólad!

Alapvetően négyféle stresszválasz létezik, amelyek az adott helyzetben ösztönösen jelennek meg.

Kép
Tech

Retró Game Boyjá varázsolja telefonodat a Pocket Taco

A GameSir egy könnyű, Bluetooth-on csatlakoztatható játékvezérlővel alakítja retró kézikonzollá a mobilodat.

Kép
Szórakozás

Jó kis majmos vérengzés jöhet? - Kritika: Ősi ösztön

Lassan bevett szokássá válik, hogy minden évben kapunk legalább egy majmos, vagy legalábbis majmokhoz kapcsolódó filmet a mozikban. A Majmok bolygóját most kissé figyelmen kívül hagyva: 2024-ben érkezett A majomember, 2025-ben a Stephen King-adaptációként készült A majom, idén pedig az Ősi ösztön, melynek főszereplője szintén egy főemlős. Amit most kapunk, az azonban sokak várakozását fogja felülmúlni – pozitív és negatív értelemben egyaránt.

Kép
Stílus

Ezek voltak a Golden Globe-gála legstílusosabb órái

A jelöltek és a vendégek ezúttal is kitettek magukért, a visszafogott öltönyóráktól az extravagáns darabokig mindent láthattunk a díjkiosztón.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!