Kalapács alatt Michael Schumacher óraritkaságai

Forrás: Christie's
2024. március 25.
Szerző: Lendvai Zsolt

A Formula–1 hétszeres világbajnoka szerette a stílusos órákat, most gyűjteményének nyolc darabját árverezik el.

Idén tavasszal Genfben tartja meg Rare Watches aukcióját a Christie’s, és a szervezők nem felejtettek el megemlékezni egy fontos évfordulóról: idén éppen harminc esztendeje annak, hogy Michael Schumacher megnyerte pályafutása első Formula–1-es világbajnoki címét, amelyet aztán további hat elsőség követett. Ezért most a német versenyzőzseni magángyűjteményének nyolc izgalmas darabja is kalapács alá kerül.

Ezek közt találjuk az az Audemars Piguet Royal Oakot, amelyet a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Jean Todt ajándékozott Schuminak – az olasz istállóval öt címet szerzett zsinórban. Bár ez az óra önmagában is érdekes, a konkrét példány azonban egyedi: a segédszámlapokon a pilóta sisakjának ábrázolását, az addigi (1994 és 2003 közt megszerzett) hat világbajnoki címét jelképező hat csillagot, valamint a Ferrari ágaskodó lovát láthatjuk. A hátlapon pedig ünnepi gravírozás is helyet kapott.

forrás: Christie's
Audemars Piguet Royal Oak

A 2004-es F. P. Journe Vagabondage I számlapján szintén megtaláljuk Schumacher sisakját és a Ferrari emblémáját, de itt már nem hatos, hanem hetes szám tűnik fel, méghozzá tizenkét óránál. Ekkor nyerte ugyanis utolsó, hetedik F1-es egyéni bajnoki címét, azt az alkalmat ünnepli az óra.

forrás: Christie's
F. P. Journe Vagabondage I

Emellett további öt F. P. Journe és egy Rolex képezi az árverés tárgyát. A május 13-i licitálást megelőzően Los Angelesben, Hongkongban, Tajvanon, Dubajban és New Yorkban is kiállítják majd Schumacher óráit.