A legegyszerűbb módja ennek, ha egy űrséta után az asztronauta megszagolja a ruháját. Vagy ahogy 1965-ben Ed White és James McDivitt amerikai űrhajósok tették a Gemini 4 küldetés során: ők űrhajójukból kiengedték a levegőt, kinyitották a kabin ajtaját, majd űrsétájuk befejeztével a légnyomást helyreállítva, a sisak levétele után égett szagot éreztek. Mivel ez volt az első ilyen dokumentált eset, számukra elég rémisztő volt a helyzet addig a pontig, míg rá nem jöttek, hogy nem az űrhajó meghibásodásáról van szó.
A későbbiekben minden hasonló jellegű küldetés során erről a jellegzetes szagról számoltak be, amit az űrhajósok sokféleképpen fogalmaztak meg, de jellemzően mindig az égett kifejezést használták. Füstölő grillhez, égett faszénhez, elégetett puskaporhoz, sült húshoz, odaégetett sütihez hasonlították, de olyan is akadt, aki a hegesztés utáni szagot vélte felfedezni.
Az űr vákuumjában évmilliókig vándorló részecskéknek a kutatók szerint azért van ennyire markáns illata, mert a Naprendszerünk tele van szénvegyületekkel. Érdemes megemlíteni, hogy a NASA meg is próbálta ezt a jellegzetes szagot előállítani mesterséges körülmények között, hogy az űrhajósokat ne érje váratlan meglepetés egy küldetés során, de maradjunk annyiban, hogy az eredmény erősen véleményesre sikerült. Felkérték Steve Pearce illatszakértőt is, aki arra a megállapításra jutott, hogy a világűr inkább az izzadt lábszag, testszag, körömlakklemosó és benzin kombinációjára hasonlít.