Promóció
A Gyűrűk Uráé a valaha volt legjobb filmzene

Ezt mondja legalábbis a Classic FM toplistája, amit a brit közönség szavazataiból állítottak össze.
annak a filmzene műfajának olyan halhatatlanjai, mint Ennio Morricone, John Williams vagy Hans Zimmer. Műveik sajátos hangulatot kölcsönöznek az adott filmnek, és teljesen összeforrnak a képkockákkal. Nehéz lenne megmondani – és talán nem is kell –, hogy melyik lehet minden idők legjobb filmzenéje. Sokszor annyira szerves részei a mozinak, hogy egymást húzzák felfelé. A brit Classic FM viszont arra vállalkozott, hogy elkészíti nagy toplistáját, és a közönség szavazatai alapján összeállította a Movie Music Hall of Fame 2023-at.
Talán némi meglepetést jelent, hogy nem a fent említett zsenik valamely alkotása lett a győztes. A Gyűrűk Ura zenéjét jelölték meg legtöbben kedvencükként, amelyet a kanadai Howard Shore jegyez. A zeneszerző számára különleges és egyben újdonság is volt egy ilyen léptékű produkción dolgozni, korábban főleg a thriller és a horror műfajában utazott. Végül zseniálisan teljesítette a feladatot, külön vezértémákat komponált a főbb szereplőknek és helyszíneknek. Be is gyűjtött három Oscar-díjat, kettőt a legjobb eredeti filmzene, egyet a legjobb filmdal kategóriában. Hogy a Grammykről és Golden Globe-okról ne is beszéljünk.
Hallgass egy kis Gyűrűk Urát:
A második helyet John Williams vitte el, aki mellesleg tizenegy különböző filmhez szerzett műveivel is szerepel a százas listán, így a Christopher Reeve-féle Supermannel, A cápával, a Ryan közlegény megmentésével, valamint a Harry Potter és a bölcsek kövével. A legjobb tízben is háromszor olvashatjuk a nevét, de a legelőkelőbb helyre, a másodikra a Schindler listája került. Állítólag elsőre túl nagy kihívásnak érezte a feladatot, azt mondta a rendezőnek, Steven Spielbergnek: „Ehhez a filmhez jobb zeneszerzőre van szükséged.” Mire Spielberg annyit válaszolt: „Tudom, de ők már mind halottak.” Végül persze Williams tökéletesen megragadta a háború borzalmait, a zsidóság hányattatásait a dallamaival. A siker persze nem annyira meglepő, hiszen korábban négy Oscart nyert Williams, ezért pedig begyűjtötte ötödik szobrocskáját is.
Ezekről a dallamokról van szó többek közt:
A dobogó harmadik foka is Williamsé és egy másik Oscar-díjas alkotásáé. A Csillagok háborúja első részét szavazták be ide a rajongók. Azért is volt nagy jelentősége, mert George Lucas rendező pontosan tudta, hogy mit akar: külön témákat az egyes karaktereknek, és a klasszikus zenét idéző hangzást. Williams ezt megvalósította, lényegében visszavezetve ezt a stílust a filmes világba. Aztán természetesen a folytatásokra is visszatért.
Hallgass bele:
A negyedik helyen John Barry Oscar-díjas aláfestését találjuk Meryl Streep és Robert Redford románcához a Távol Afrikától című filmben, a komponista belefűzte munkájába Mozart Klarinétversenyét és afrikai népzenéket is. Ötödik lett Hans Zimmer hősi eposzhoz méltó alkotása a Gladiátorból, amely Oscart végül nem, csak jelölést ért. Női zeneszerzők közül a legjobb eredmény Debbie Wisemané: az Oscar Wilde életét bemutató Wilde és zenéje egyaránt kedvelt lett, Wisemant az ír költő, író művei is inspirálták.
Íme, a Wilde zenéje:
A hetedik hely ismét John Barrynek jutott, méghozzá azzal a filmmel, pontosabban annak dallamaival, amely Kevin Costnert a legnagyobb sztárok közé helyezte: ez a Farkasokkal táncoló. A zene talán azért talált be, mert próbált elszakadni a westernfilmes sablonoktól. A nyolcadik egy újabb John Williams-szerzemény, mégpedig a Jurassic Park filmzenéje. Ugyanabban az évben született, amikor a Schindler-listája taktusai, és talán ezért kapott kevesebb figyelmet. De a nézők hamar megszerették, máig milliók ismernek rá pillanatok alatt, ha felhangzik.
Nincs meg? Ugyan már, ez az:
Kilencedik lett Ennio Morricone nagy klasszikusa, A Jó, a Rossz és a Csúf. Az olasz mester gyakorlatilag megtestesítette a zenében a westernt, rá jellemző hangszereléssel, prérifarkasokkal, fütyüléssel. Elképesztő ereje van. Egy 18. századi jezsuita misszió történetét dolgozza fel A misszió, olyan főszereplőkkel, mint Robert De Niro vagy Jeremy Irons. A zenéjét Morricone komponálta, ötvözve a barokk stílusjegyeket az amazóniai ritmusokkal. Oscar-díjat hozott neki.
Hallgassunk egy kicsit a Jó, a Rossz és a Csúfból:
Ahhoz, hogy a teljes, százas listán végigmenjünk, nincs elég karakter az interneten, de ezen a linken lehet böngészni és hallgatni.
A Mikulás meghozta az új Suzuki Swiftet!
A magyar piac egyik kedvenc kisautója immár a hetedik generációval folytatja.
A legmegbízhatatlanabb autók toplistája
Az autó az ingatlan után sokaknak a második legnagyobb értéke, ezért is nagyon bosszantó, ha mindig baj van vele.
Erre a ralis filmre vágytunk, csak nem tudtunk róla
A Race for Glory: Audi vs. Lancia zseniálisnak ígérkezik, a legendás B csoport dicsőségét és megpróbáltatásait idézi fel.
150 év után először kelt ki vadon élő kivi Új-Zéland fővárosában
A behurcolt ragadozók miatt a vadon élő kiviket a kihalás fenyegeti.
Miért vadult meg a világ másodjára is egy műanyag tokos órától?
A Moonswatch sikerét ugyan nem sikerült megismételni, de a Swatch második, Blancpainnal közös kollaborációja is nagyot szólt.
A sztárok egyik klasszikus kedvencét most szuperkedvezményesen vásárolhatod meg
A vörös szőnyeges események egyik főszereplőjéből a te gardróbodban sem árthat egy darab.