Promóció
Musk antiszemita posztja 75 millió dollárba fáj eddig

Legalább száz nagy hirdető vonta vissza a költéseit az X-en, miután Musk vitatható kijelentést tett.
75 millió dollárral, azaz 26 milliárd forinttal eshetnek vissza az X - leánykori nevén Twitter - hirdetési bevételei, miután többb mint száz nagy hirdető lemondta a kampányait.
A hirdetők visszalépése mögött Elon Musk azon bejegyzése áll, amelyben egyetértett egy antiszemita összeesküvés-elmélettel. Ennek hatására az Apple, a Disney és az IBM egyből leállította a hirdetéseiket az X-en, és követte őket a Lionsgate, a Microsoft, az Airbnb és a Netflix is - ez utóbbi 3 millió dolláros kampányát vonta vissza, a Microsoft pedig egy négymilliós költést állított le.
Épphogy elindult az Eufória 3. évada! Jacob Elordi stílusa máris felrobbantotta az internetet
Egészen pontosan Nate Jacobs ruhatára az, ami nagyrészt Jacob Elordi saját stílusával is jól rezonál.
Ha így mozogsz, súlyos betegségeket előzhetsz meg
A legfontosabb a rendszeres testmozgás, de az sem mindegy, hogyan tesszük azt.
Itt a Royal Enfield első elektromos gépe
Elsősorban régi vágású motorkerékpárjairól ismerjük az indiai márkát, de nekik is hallgatniuk kell az idők szavára.
Tényleg megcsinálja a húsgolyós nyalókát a Chupa Chups
Ez az egész az IKEA áprilisi tréfájával kezdődött, szokatlan kollaboráció lett belőle.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.







